2009. december 04., 12:592009. december 04., 12:59
A döntő fordulóba bejutott két jelöltnek mindennél nagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy a legsötétebb képet fesse le ellenfele győzelme következményeiről, az általuk jósolt veszély azonban nem több vokshajhász hisztériakeltésnél. Mircea Geoană és Traian Băsescu megveszekedett hívein kívül épeszű polgár nem hiheti el, hogy egyikük vagy másikuk diadala esetén beköszönt az apokalipszis.
Kockázatokat persze mindkét variáns tartogat bőven. Băsescu újrázása esetén joggal feltételezhető, hogy folytatódik az elmúlt öt év konfliktusgerjesztéssel tűzdelt, a parlamentet és a „be nem hódoló” kormányokat sorozatosan támadó politikája. A hajóskapitányból lett elnök egyik legnagyobb hendikepje ellenfelével szemben éppen ebben merül ki: jelenleg képtelen stabilitást, felmutatható többséget vizionálni a nyugalomra vágyó választóknak.
Viszont ugyanilyen délibábnak tűnik a Geoană által megrajzolt Johannis-projekt is, amelynek aktorait tulajdonképpen egyetlen erős szem láncol össze, a Băsescu-ellenesség, ám erősen gyanítható, hogy december 6. után ez a kapocs egyszer s mindenkorra légüres térré válik, és újabb hely- és szövetségkeresés veszi kezdetét a politikai palettán. (A német politikus éppen emiatt ragaszkodik hat hónapig a polgármesteri székhez is).
A jelenlegi elnök újabb mandátumszerzése esetén egy önjáró, autoriter politikus igyekezne összpontosítani a kezében a hatalmat, ellenfele ugyanakkor sokkal kevésbé venné át az egyéni kezdeményezőszerepet, Geoană sohasem lesz képes kinőni elődei, Iliescu és Năstase, valamint a PSD-s kamarilla árnyékából. Tehát lehet választani. Lelkiismeret szerint, szabadon, tudva: van élet december 6. után is.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.