Mosolyogva állja el az utamat és várja a hatást. Részemről viszont elmarad a kitörő öröm, mivel halvány sejtelmem sincs, kivel állok szemben. Hiába is nézem, épp csak annyira tűnik ismerősnek, mint szülővárosom akármelyik lakosa, akit feltehetőleg már láttam egyszer vagy kétszer az utcán.
2013. augusztus 11., 19:072013. augusztus 11., 19:07
Ráadásul „rossz\" korban van: idősebbnek néz ki, mint egy-egy lehetséges tanítványom, viszont fiatalabb, mint az évek során megismert szülők bármelyike. Akkor csakis tévedés lehet a részéről, döntöm el magamban a kérdést, és már veszem is a lendületet, hogy valami mosolyfélére hajazó kényszeredett vigyorgással továbbálljak.
De ő nem hagyja magát, rám kérdez, hogy megismerem-e. Elég nem szép, de ahogy a korom halad előrefelé, úgy hagyom el a jólneveltség kellékeit, vagyis az ilyen esetekben nem hümmögök, nem fogom a szemembe sütő napra a gyenge látást: egyszerűen megmondom, hogy nem ismerem fel. Ironikusra igazított hangon kezd lamentálni, hogy így van ez, nem ismerjük fel az embert, akivel pedig együtt dolgoztunk. Együtt dolgoztunk? Hol?
Mondja a városnak egy olyan pontját, ahol megfordultam ugyan jó néhányszor, de dolgozni nem dolgoztam soha. Ezt közlöm is vele, ő meg lecsap a mondatom azon részére, hogy jártam ott többször is. Na ugye és mégsem ismerem meg! Nem nyújtom tovább: sikerül végre tisztáznunk, hogy egymás nevét sem tudjuk, s hogy a „közös\" munka költőinek is túlságosan túlzás. Ebben maradunk, elválunk.
Bosszúsan megyek tovább, de eszem-be jut annak a volt kollégámnak a leesett álla, aki szeretett mások beszélgetésébe belehallgatni és kotnyeleskedni, s amikor egy másik munkatárssal épp az akkor regnáló amerikai elnököt említettük, ránk szólt, hogy mi van Clintonnal. Tréfamester beszélgető társam halálos komolyan kérdezte: nem tudja, hogy én ismerem Clinton elnököt?! Leesett állal bámult rám: valóban? Hát persze! A következő lépés viszont meg sem fordult az agyában, azaz megkérdezni, vajon az elnök is ismer engem.
De ennél még cifrább esetem is történt: egy magam korabeli hölgy vidám sziázással köszönt rám, majd bizonygatta, hogy iskolásként jó barátnők voltunk, bár lehet, hogy beszélni nem beszéltünk soha, de a strandon naponta láttuk egymást. Hát ez igen! Azóta valóban jó ismeretségbe keveredtünk: ha találkozunk, jóízűen beszélgetünk, olyan sok mindent szóba hozva, mintha be szeretnénk pótolni az évtizedek alatt kihagyott baráti beszélgetéseinket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!