Egy illúzió vége

Bár konkrét eredménnyel nem járt – nem sikerült ajánlást elfogadtatni a kisebbségek átfogó védelmének szükségességéről –, egy fontos szempontból mégis hasznosnak tekinthető az Európai Unióban élő kisebbségek helyzetéről az Európai Parlamentben tartott vita.

Balogh Levente

2009. február 05., 10:172009. február 05., 10:17

Az ott elhangzottak alapján ugyanis végleg leszámolhatunk azzal az illúzióval, amellyel az uniós csatlakozás előtt áltattuk magunkat, és amely szerint az EU-ba való belépést követően a kisebbségi problémák szinte egy csapásra, maguktól megoldódnak a nagy, közös ultramarinkék-csillagos boldogságban. A helyzet egyértelmű: az EU régi és új tagállamainak többsége a toleranciáról és az emberi jogok fontosságáról szóló lózungok ismételgetése mellett továbbra is ódzkodik a kisebbségek kollektív jogainak, önrendelkezésének elismerésétől. A nagy, közös multikulti jegyében síkraszállnak amellett, hogy a muzulmán bevándorlók mecseteket építhessenek, és a szexuális kisebbségek, valamint az állatok jogai is gyakorta kerülnek a figyelem középpontjába, ám az őshonos kisebbségi közösségek jogkövetelései rendre leperegnek az egyéni polgárjogok elsőbbségét hirdető illetékesekről. Már az problémát jelent, hogy megértessük: az ázsiai vagy afrikai bevándorlókat nem lehet egy kalap alá venni azon közösségekkel, amelyek évszázadok óta Európában élnek, és rendszerint nem önszántukból lettek egy idegen állam polgárai. Ebben a helyzetben a kisebbségi csoportok identitásának megőrzéséért vívott küzdelem fő frontvonala továbbra is azon országokban húzódik, amelyekben élnek. Persze a brüsszeli hivatalokat is bombázni kell a igényekkel, ám az önrendelkezést Bukarestben, Pozsonyban és Belgrádban kell kikövetelnünk, kikényszerítenünk. A mostani, a magyar intézményvezetők leváltását és az államfő arrogáns autonómiaellenes kijelentését követő felzúdulás megadhatja az alaphangot. A többségi társadalom, a hatalom képviselőit az igények pontos megfogalmazása, az igényelt önrendelkezés kereteinek kidolgozása, ismételt elutasításuk, illetve a szerzett jogok további megnyirbálása esetén pedig az utcai demonstrációk, sőt polgári engedetlenség döbbentheti rá: az ország társadalmi békéjét, a nyugodt egymás mellett élést épp az elszakadni nem kívánó kisebbségek önrendelkezési igényeinek teljesítése szavatolja.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Huszárok a sós vízben
Huszárok a sós vízben
2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben