2009. február 05., 10:172009. február 05., 10:17
Az ott elhangzottak alapján ugyanis végleg leszámolhatunk azzal az illúzióval, amellyel az uniós csatlakozás előtt áltattuk magunkat, és amely szerint az EU-ba való belépést követően a kisebbségi problémák szinte egy csapásra, maguktól megoldódnak a nagy, közös ultramarinkék-csillagos boldogságban. A helyzet egyértelmű: az EU régi és új tagállamainak többsége a toleranciáról és az emberi jogok fontosságáról szóló lózungok ismételgetése mellett továbbra is ódzkodik a kisebbségek kollektív jogainak, önrendelkezésének elismerésétől. A nagy, közös multikulti jegyében síkraszállnak amellett, hogy a muzulmán bevándorlók mecseteket építhessenek, és a szexuális kisebbségek, valamint az állatok jogai is gyakorta kerülnek a figyelem középpontjába, ám az őshonos kisebbségi közösségek jogkövetelései rendre leperegnek az egyéni polgárjogok elsőbbségét hirdető illetékesekről. Már az problémát jelent, hogy megértessük: az ázsiai vagy afrikai bevándorlókat nem lehet egy kalap alá venni azon közösségekkel, amelyek évszázadok óta Európában élnek, és rendszerint nem önszántukból lettek egy idegen állam polgárai. Ebben a helyzetben a kisebbségi csoportok identitásának megőrzéséért vívott küzdelem fő frontvonala továbbra is azon országokban húzódik, amelyekben élnek. Persze a brüsszeli hivatalokat is bombázni kell a igényekkel, ám az önrendelkezést Bukarestben, Pozsonyban és Belgrádban kell kikövetelnünk, kikényszerítenünk. A mostani, a magyar intézményvezetők leváltását és az államfő arrogáns autonómiaellenes kijelentését követő felzúdulás megadhatja az alaphangot. A többségi társadalom, a hatalom képviselőit az igények pontos megfogalmazása, az igényelt önrendelkezés kereteinek kidolgozása, ismételt elutasításuk, illetve a szerzett jogok további megnyirbálása esetén pedig az utcai demonstrációk, sőt polgári engedetlenség döbbentheti rá: az ország társadalmi békéjét, a nyugodt egymás mellett élést épp az elszakadni nem kívánó kisebbségek önrendelkezési igényeinek teljesítése szavatolja.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok