Fotó: Páva Adorján
Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.
2019. október 30., 09:292019. október 30., 09:29
2019. október 30., 15:252019. október 30., 15:25
Aztán rájövök, ennek az évfordulós jegyzetnek a megírásához nincs szükségem rá, hiszen mintha tegnap lett volna, élesen emlékszem címlapjára, cikkeire. Akárcsak a Krónika 1999. október 8-án megjelent bemutatkozó számára, amelynek – felelős szerkesztői kiváltságommal élve – én írtam a vezércikkét, ami a „miért igen, ha nem” ellentétre épített, elég görcsös eszmefuttatás volt a közéleti kommunikáció kétarcúságáról. Mai eszemmel inkább azt írtam volna meg, mit gondolok az éppen útjára induló napilapról.
amikor úgy éreztük, a nyilvánosság megújulásához a megreformálhatatlan újságok helyett más lapokra, más emberekre van szükség.
A Krónika első vezércikkében azt is meg kellett volna írnom, hogy négy nehéz évig dolgoztunk elindításán. Értékrendjének, programjának kialakításához Horváth Andor, Kántor Lajos, Gálfalvi Zsolt, Ágoston Hugó, Tibori Szabó Zoltán is hozzászólt. Olyan napilapot képzeltünk el, amely visszanyúlik az erdélyi magyar kisebbségi lét kezdeteihez, a Keleti Újság, az Ellenzék vagy a Brassói Lapok szellemiségéhez, de a magyar nyilvánosságot a kommunizmus éveiben is becsülettel és tehetséggel szolgáló szerkesztők, újságírók által képviselt magyar értékeket sem hagyja figyelmen kívül.
Szoros szakmai kapcsolatban voltunk tekintélyes budapesti és bukaresti sajtóműhelyekkel, szakemberekkel. Hogy a lapindítás üzleti tervével a befektetői piacra léphessünk, ellestük tőlük a piacgazdaság körülményei között működő országos napilapok know howját.
Beköszöntő vezércikkemben fel kellett volna hívnom a figyelmet, hogy a lap szerkesztőbizottságában velünk vannak Erdély „főemberei”, olyan grémium, amelyhez fogható csak a kegyelmi időkben jön létre.
A piaci szemlélet érvényesítésének, az ideológiai egyensúly biztosításának ígéretével pedig a magyarországi befektetők képviselői az operatív vezetésben voltak jelen. Összehangolódtak a hagyományt és a haladást képviselő értékek és erők.
És persze meg kellett volna köszönnöm mindenkinek, aki részt vett a lap létrehozásában, aki segítette, támogatta az álom valóra váltását. Mindenekelőtt Horváth Andornak, hogy rám hagyta a mindvégig rászabott főszerkesztői kabátot, és viselését is megtanította nekem. Valahogy azt is bele kellett volna fogalmaznom, hogy
A tény, hogy sikerült a semmiből megteremteni Erdély legerősebb kiadói struktúráját, amelynek budapesti színvonalon berendezett szerkesztőségében végre a jól képzett fiatal újságírók is vezető szerephez jutottak, olyan megvalósítás volt, amelynek nem illik firtatni az árát.
A bemutatkozó lapszámban napvilágot látott vezércikkre visszatérve, tudom, senkit sem érdekel, mi zajlott akkor a kulisszák mögött. A nézőtérről ma már csak az látható, hogy húsz éve jelen van egy lap az erdélyi magyar sajtó színpadán, amely más, mint a többi.
Ha húsz év távlatából visszanézek, elmondhatom, hogy a Krónika elindítása negyvenéves újságírói pályám legnagyobb vállalkozása volt. Olyan gyermekem ez a lap, amelyet nagyon vártam, de csak hosszú és nehéz vajúdás után jött a világra, és annak ellenére, hogy felnevelése már nem adatott meg nekem, ma is büszkén figyelem, hogy – a néhány nap különbséggel született Ádám fiamhoz hasonlóan – értékes felnőtt lett belőle.
Hosszú, sikeres életet, Krónika!
Stanik István
A Krónika alapító felelős szerkesztője
Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.
Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.
A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.
Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Olyan az ukrajnai rendezés ügye, mint egy hullámvasút: egyszer a Donald Trump által szorgalmazott béke lehetősége repít a magasba, máskor a tűzszüneti megállapodás látszólagos esélytelensége taszítja mélybe a világot.
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!