2010. augusztus 05., 11:102010. augusztus 05., 11:10
Mert az volt a hedonista élvezet, amikor szétrobbant fröcskölve, apró héjdarabokat lövellve szétterült, a sárgája elmaszatolódott. De aztán leszoktam róla. Mert nem mos az ember konyhakövet, miután éppen kirobbanó dühét lecsapolta, hanem nagyasszonyosan átlibben a tyúkmony felett, és ha még dohányos, rágyújt, ha már nem, akkor elkortyol egy pohár fehér szárazat.
Aztán néhány óra elteltével jött a tojás bosszúja, mert betonkeményre kötött, és a kiszuperált derelyevágóval centiméterről centiméterre araszolva kellett felkapargatni. Ezért szoktam le, mert ahogy a korom haladt, úgy egyre mélyebbre vésődött a kapargatás negatívuma, és tartott vissza, mikor léptem a hűtő felé a düh-levezető tojásért. Más kifejezési módot azóta sem találtam, így a dühöm egy idő óta már csak befele, engem emészt. És egyre gyakrabban nem is düh, csak mélykeserű csalódás.
Mint amikor az amúgy joviális, ízes beszédű, székely bajszú kemencerakó kiöntötte a betonalapot, hosszan értekezett a jó kemence titkáról és attribútumairól, hogy mitől húz a kémény és mennyire kell behevíteni, majd megitta a sört, felmarkolta az előleget, parolázott és mondta, hogy holnap folytatja, addig úgysem lehet, mert köt a beton. És nem. Szó nélkül kilépett az életünkből és a kemencerakásból, szürkén éktelenkedő betonlapot hagyva a kert végében.
És amikor végre rábukkantunk, anekdoták és ízes szófordulatok nélkül mondta vállvonogatva, hogy más dolga akadt. Becsületről, adott szóról úriember nem beszél, az túl fellengzős. És így élni túl pipogya? Barátunk meséli, hogy műhelyében a szigorú határidőre készülő, megrendelésre beszállító céggel kötött egyezséget. A megbeszélt határidő után tíz nappal érkezett vissza a beszállító a tengerparti nyaralásról, és ingerülten zárta rövidre a vitát, amikor leszögezte: csodálkoztam is, hogy ki az az őrült, aki naponta tucatszor zaklat telefonon, amíg szabadságon vagyok.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok