2010. április 20., 09:382010. április 20., 09:38
De mégis örültem, mert azt hittem, ily módon megtalálják helyüket az örökös zsörtölődők, békétlenkedők, meg egyébként is, miért ne lehetne az erdélyi magyarságnak is legalább két pártja, ha többségi román nemzetnek annyi lehet, hogy nem is győzik számon tartani. Szóval örültem, egészen addig, míg a tavalyi kongresszuson tragikomédiába nem fulladt az alternatíva tisztújítása. „Bűzlik itt valami” – morfondíroztam magamban, aztán erős dezsavű érzés kerített hatalmába az idei „kongresszus-újrajátszáson”, amely megtévesztésig hasonlított a hajdani átkosbeli pártkongresszusokhoz, amikor négyévente kötelező módon újraválasztották a Kárpátok Géniuszát...
Azt hiszem, azt is már többször említettem, hogy szeretem tiszteletben tartani a dolgok természetes rendjét, sőt azt is szeretem, ha mások is tiszteletben tartják azt. Például mindig is zavart még az átkosban, hogy a székely himnuszt csak azután kezdte énekelni az ünneplő – vagy éppen bulizó társaság – miután már annyira felöntött a garatra, hogy legkevésbé sem érdekelt senkit, van vagy nincs köztünk szolgálatos besúgó. De most is, amikor már szabadon énekelhetjük/hallgathatjuk bárhol és bármikor mind a magyar, mind a székely himnuszt, zavar, ha közben valaki mocorog, vakarózik, nem viselkedik tiszteletteljesen.
És nemcsak a himnuszok elhangzásakor, hanem ha a Szózat megzenésített változata hangzik el, akkor is, mert többedmagammal hiszem és vallom, hogy Vörösmarty az ódájában olyan örök érvényű, mindenkori magyarságot érintő tételeket fogalmazott meg, amelynek kijár a tisztelet még akkor is, ha dallamkíséretben hangzik el. Ezért lepett meg fölöttébb, hogy ama bizonyos „kongresszus-újrajátszáson”, miközben a párttagok szavaztak az egyetlen jelöltre és a szavazatszámláló bizottság összesítette a leadott szavazatokat, amolyan háttérzenének éppen a Szózat megzenésített változatának dallamát lehetett hallani. Megvallom azt is, nem én ismertem rá, hanem az egyik kolléganőm hívta fel rá a figyelmet méltatlankodván: „ez mégiscsak a Szózat”. Mire nekem nem volt mit mondanom, csak nagyanyám kedvenc mondását idézhettem: Szépen nézünk ki az üveges ablakon...
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.