Decentralizáció?!

De inkább sorolok néhány példát, mert úgy egyértelműbb lesz, mire is gondolok. Ott van például a telefonszolgáltatás – bármelyikről szó lehet –, ami ugyebár úgy működik meghibásodás, gond, probléma esetén, hogy hívni kell a bizonyos zöldszámot, majd jó eséllyel, miután minden népszerű és kevésbé népszerű slágert végighallgatott az ember a vonal végén, beszélhet egy román ajkú diszpécserrel, aki vagy ígéretet tesz arra, hogy orvosolják a problémát, vagy nem. Közben hiába tudja a panaszos, hogy az adott telefontársaságnak helyben is van irodája, diszpécsere, sőt szerelő munkásai is, amíg ők nem kapják „fentről”, a központból az utasítást, addig nem mehetnek el helyben a köpésnyire lakó klienshez kiküszöbölni a hibát.

De mondhatnám azt az esetet is, amikor kedvenc kisvárosomban porig égett egy műhely, mert míg becsengettek ama bizonyos 112-es segélyhívó számra, azonosították magukat, és elmondták, mi a probléma, illetve míg megint a központból riasztották a katasztrófa helyszínétől alig másfél kilométerre lévő helyi tűzoltóságot, eltelt majdnem húsz perc, ami alatt menthetetlenül tönkrement minden. Utóbb pedig pontosan hat órát állt a vasúti közlekedés a Csíkcsicsó–Déda útszakaszon, mert Gyergyószentmiklóson kisiklott egy mozdony. Amúgy hála Istennek, nem keletkezett sem anyagi, sem emberi egészséget sújtó kár, mindössze annyi történt, hogy a mozdony kereke lepattant a vágányról, majd a váltónál megállt az egész szerelvény. A helybéli pályamunkásoknak lett is volna megoldásuk a helyzetre, mint mondták, fél óra alatt orvosolták volna a hibát azzal, hogy egy másik mozdonnyal ellentétes irányba a sínre húzatják a szerelvényt, megjavítják a váltó esetleges hibáját, és mehet tovább az élet, vagyis a közlekedés.

Ám nem így történt, ugyanis éppen hat órát kellett várakozni, hogy a bukaresti „csentrála” létrehozzon egy bizottságot, ami aztán a helyszínre szállt, megállapította, amit a helyiek is megállapítottak, majd javasolta ugyanazt a megoldást, amit a helyi pályamunkások is javasoltak. S ezek után ne jusson eszembe az „arany korszak”, amikor tapsoltak és „hozsannáztak”, hogy az ötéves tervet négy és fél év alatt „teljesítettük”, közben szintén a „csentruból” jövő értékes útmutatás alapján órákat álltunk sorba fél kiló húsért.