2010. július 06., 09:182010. július 06., 09:18
Miután kellőképpen és eleget szapultuk a kormányt és a politikusokat, rátértünk a kisemberekre. „Velünk is baj van...” – állapította meg sokat sejtetően a régi osztálytárs, aztán elmesélte, hogy éppen olyan osztálya van, amelyben a szülők többsége nyugdíjas vagy betegnyugdíjas, mindössze öt olyan diákja van, akinek a szülei valahol alkalmazottként dolgoznak. Aztán egy napra rá találkoztam egy másik velem egykorú régi ismerőssel, aki kissé „affektálva” beszélt, mint azok a székelyek, akik néhány hónapot Magyarországon dolgoznak és ennek hatására „kitörik a nyelvük”. Elmesélte, hogy biza Budapesten „mámisintér”, azaz felvigyáz egy idős nénire, akinek a hozzátartozói jól fizetnek a szolgálatért. „Három hónapot vigyázok a nénire, aztán három hónapot itthon vagyok, majd megyek vissza újabb három hónapra, közben itthon a kártyán gyűl a betegnyugdíj is” – újságolta arra biztatva engem is, hogy éljek a jó kereseti lehetőséggel. „Te olyan körökben mozogsz, hogy egykettőre el tudod intézni a betegnyugdíjt” – fűzte hozzá cinkosan kacsintva. Estefelé, már otthon, mosogatás közben éppen azon morfondíroztam, jó volna megfontolni az ajánlatot ebben a válságos időszakban, amikor érdekes hír ütötte meg a fülem. Azon nyomban elfoglaltam „stratégiai megfigyelőállásomat”, amúgy az éppen sikált lábossal a kezemben a nagyszobám ajtajában a tévét figyelve, s ezt tudtam meg. Valamelyik Craiova melletti faluban – ahol igencsak magas létszámban fordultak elő súlyos látási zavarokkal betegnyugdíjra szorult emberek – ellenőrzést helyezett kilátásba az illetékes hatóság és döbbenetes módon csak az orvosi vizsgálat hírére a több mint száz félig, vagy egészen vak betegnyugdíjas fele visszanyerte a látását. „A piculáját neki!” – mondtam a macskámnak, mert épp ketten követtük a híradást – „Csoda történt!” Csoda bizony, mert hasonlóról csak a Biblia tesz említést, de Krisztus urunk is mindössze két embernek adta vissza a látását, nem ötvennek!
S ezek után csak merje nekem valaki azt állítani, hogy a 21. században nincsenek csodák!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.