2011. március 09., 09:522011. március 09., 09:52
Ám, álljunk csak meg egy szóra, és nézzük meg ténylegesen hová vezetett az évtizedeken át szajkózott egyenjogúság.
Térjünk vissza az alapokhoz, mint a kályhához a táncparketten, és vizsgáljuk meg, honnan is indult ez a kommunista rezsim idején talán kissé túldimenzionált ünnep. Vannak történelmi tények, amiktől nem tekinthetünk el. 1857. március 8-án az emberibb munkafeltételekért és a magasabb fizetésért mentek az utcára a New York-i textilipari munkásnők, és lényegében erre az eseményre emlékezünk minden nőnapon. És milyen érdekes, hogy a világosan megfogalmazott követelések között szó nincs az egyenjogúságról, ugyanis ismétlem, ők mindössze emberibb munkafeltételeket és magasabb bérezést követeltek. Feltevődik a kérdés: most, a 21. század hajnalán ugyanezeket követelve utcára mehetnének-e a nők?! A választ döntse el mindenki magában, nem fogok tippeket osztogatni...
Mint ahogy arra sem fogok magyarázatot adni: mitől van annyi csonka család?; mitől vállal egyre több nő egyedül gyereket?; vagy éppenséggel miért viszolyog sok nő teremtettetésének legalapvetőbb és legősibb rendeltetésétől, az anyaságtól?; illetve miért vállalnak egyre többen közel a negyvenhez, a jól megalapozott karrier után gyermeket?
De feltehetném azt a kérdést is, hogy miért alkuszik meg sok nő a sorsával, miért tűri a verbális és fizikai agresszió különféle formáit a családjában, de esetenként akár a munkahelyén is a széles lehetőségek korszakában?! Sőt rákérdezhetnék arra is: az egyenjogúság „leple alatt” miért kell a nőknek még mindig két műszakban – munkahelyen és otthon is – dolgozniuk? Szóval ezek azok a kérdések, amikre nem fogok választ adni. Nem, mert ismerem a hátteret is, és tartok attól, ha mélyebben belemennék az ok-okozati összefüggések taglalásába, még feministának bélyegeznének azok, akiknek mindez pontosan így jól van.
De ne firtassuk ezeket a kérdéseket tovább, hiszen nőnap van, és egyesek szerint nyolc napig még érvényes. Inkább köszöntsük egymást egy szál virággal, egy jó kis süteménnyel, egy pohár finom koktéllal, és eközben vitassuk meg a világ kis és nagy ügyeit. Akár a már felvetett kérdésekre is keresgélhetjük a válaszokat...
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.