2011. március 09., 09:522011. március 09., 09:52
Ám, álljunk csak meg egy szóra, és nézzük meg ténylegesen hová vezetett az évtizedeken át szajkózott egyenjogúság.
Térjünk vissza az alapokhoz, mint a kályhához a táncparketten, és vizsgáljuk meg, honnan is indult ez a kommunista rezsim idején talán kissé túldimenzionált ünnep. Vannak történelmi tények, amiktől nem tekinthetünk el. 1857. március 8-án az emberibb munkafeltételekért és a magasabb fizetésért mentek az utcára a New York-i textilipari munkásnők, és lényegében erre az eseményre emlékezünk minden nőnapon. És milyen érdekes, hogy a világosan megfogalmazott követelések között szó nincs az egyenjogúságról, ugyanis ismétlem, ők mindössze emberibb munkafeltételeket és magasabb bérezést követeltek. Feltevődik a kérdés: most, a 21. század hajnalán ugyanezeket követelve utcára mehetnének-e a nők?! A választ döntse el mindenki magában, nem fogok tippeket osztogatni...
Mint ahogy arra sem fogok magyarázatot adni: mitől van annyi csonka család?; mitől vállal egyre több nő egyedül gyereket?; vagy éppenséggel miért viszolyog sok nő teremtettetésének legalapvetőbb és legősibb rendeltetésétől, az anyaságtól?; illetve miért vállalnak egyre többen közel a negyvenhez, a jól megalapozott karrier után gyermeket?
De feltehetném azt a kérdést is, hogy miért alkuszik meg sok nő a sorsával, miért tűri a verbális és fizikai agresszió különféle formáit a családjában, de esetenként akár a munkahelyén is a széles lehetőségek korszakában?! Sőt rákérdezhetnék arra is: az egyenjogúság „leple alatt” miért kell a nőknek még mindig két műszakban – munkahelyen és otthon is – dolgozniuk? Szóval ezek azok a kérdések, amikre nem fogok választ adni. Nem, mert ismerem a hátteret is, és tartok attól, ha mélyebben belemennék az ok-okozati összefüggések taglalásába, még feministának bélyegeznének azok, akiknek mindez pontosan így jól van.
De ne firtassuk ezeket a kérdéseket tovább, hiszen nőnap van, és egyesek szerint nyolc napig még érvényes. Inkább köszöntsük egymást egy szál virággal, egy jó kis süteménnyel, egy pohár finom koktéllal, és eközben vitassuk meg a világ kis és nagy ügyeit. Akár a már felvetett kérdésekre is keresgélhetjük a válaszokat...
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.