2010. május 17., 10:232010. május 17., 10:23
Számomra teljesen mindegy, hogy Nefelejcs Fifi vagy Güdeá Mihály helyeskedik, csak azt hallom, hogy blablabla. Persze nekem is meg kell halnom valamiben, így tudom én is, hogy nem lesz nyugdíj, fizetés, gyermeknevelési és munkanélküli-segély, hogy előbb-utóbb úgyis megemelik az adókat, hogy itt fogunk megdögleni, és még az se lesz, aki előfizessen az újságra. Közben néha megfuttatom, hogy négyszáz négyzetméteren hány hétre elegendő pityókát lehet termeszteni, vagy hogy belterjesen a négy négyzetméteres teraszon hány cserép fuszulyka fér el.
Na de egyszer élünk felkiáltással, miután a főtengerész a legvadabb rémálmainkat is túlszárnyaló kilátásokat felvázolta, saját és szomszédgyerekekkel felszerelkezve, elindultunk cirkuszba. Mert ha cirkusz, hát legyen cirkusz. Egyetlen felnőtt és sok gyerek a felállás, mert a felnőtt jegy a heti kenyéradagunkba kerül, s kiskorújegyért megvehetnénk rá a vajat. S otthonról vittük a túlélőpufulecet, a vizet, a kindercsokit, s előtte az összes szülő meghegyibeszédelte a gyermekét, hogy vattacukorról, kakasról és üdítőről álmodni se merjen.
Faluról mentünk, tehát az úton volt idő megbeszélni a cirkusztémát, az állatkínzást, az akrobatákat, és a román bohócot is beleértve. A cirkuszsátor előtt két gyanús anyuka és néhány síró gyermek, s mondták, hogy az előadás érdeklődés hiánya miatt elmarad, de majd este. Sok síró gyermekkel vissza falura, bár a cirkusz és az esti program valamelyest tartotta bennük a lelket. Este már több dühös anyuka és még több üvöltő gyerek, előadás elmarad, a jegy árát visszaadják. Esdekelve kérem porondosra sminkelt hölgyet, kerítsen egy magyarul beszélő artistát, és mondják el ők ennek a csapat bőgő cseprentyűnek, hogy ők ma nem és nem bohóckodnak. Artista jő, színpadiasan kiáll, s aszongya a bámuló gyerekeknek: egy előadás negyvenmillió lejbe kerül, ezért számukra nem kifizetődő, majd faképnél hagy. A nyolcéves Zaki töprengve bámul utána, majd elmagyarázza az értetlenül szájtátó sokkal kisebbeknek: Nincs elég pénzünk.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.