És paradox módon ebből mindenki – beleértve az RMDSZ-t is – profitál. Vagy legalábbis profitálni remél.

Ezt jelzi Marcel Ciolacu miniszterelnök, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke székelyföldi ámokfutása, amely során megismételte – vagyis inkább folytatta – az egy hónappal ezelőtt Szatmárnémetiben elkövetett kommunikációs bravúrt, amely során úgy keltette azt a látszatot, mintha a magyar-román megbékélést akarná, hogy közben a román soviniszta toposzokat ismételve nem is annyira burkoltan még hergelt is a magyarok ellen.

Nyilvánvalóan tudatos kommunikációs stratégiáról van szó, amely hátterében az AUR és az SOS Románia megerősödése áll, az, hogy a két szélsőjobbos párt támogatottsága összeadva már a 30 százalékot ostromolja.

Ennek ellensúlyozását célozza a fősodratú PSD részéről, hogy a szélsőséges szavazók elhódítása érdekében beszáll a két párt által alkalmazott soviniszta, magyarellenes retorikába, és a nyilvános megszólalások során versenyre kell velük abban, hogy melyikük a nagyobb hazafi – ennek a mércéje az, hogy melyikük alázza meg jobban a magyarokat azzal, hogy elutasítja az önrendelkezési törekvéseiket.

Ciolacu most a Székelyföldön nagyot ment ebben a műfajban, hiszen gyakorlatilag körútja minden állomásán kötelességtudóan ledarálta az előre kidolgozott szöveget, amely szerint a Székelyföldnek sohasem lesz autonómiája. Amivel tovább pörgette az autonómiát démonizáló román retorikát, és gyanús, a román államiság ellen törő ellenségként tüntette fel azokat, akik önrendelkezést szeretnének.

Külön kiemelendő az a megállapítás, hogy a román kormánynak jobban figyelnie kell a régióra, miután egy felmérésből kiderült, hogy annak lakói összehasonlíthatatlanul jobban bíznak a magyar kormányban, mint a románban.

Az kétségkívül fontos lenne, hogy a bukaresti illetékesek ne csupán olyan szinten figyeljenek oda a magyarok lakta vidékekre, hogy nemzetbiztonsági kockázatként kezelik azokat, hanem konkrét fejlesztési programokkal is előálljanak az ottaniak életszínvonalának növelése érdekében. Csakhogy a magyarok épp hogy a Ciolacuéhoz hasonló kijelentések miatt tartják hitelesebbnek a magyar kormányt, mint a létükhöz és önrendelkezésükhöz való jogot minden adódó alkalommal lelkesen kétségbe vonó Bukarestet.

Arról nem is beszélve, hogy a román kormányfő a több nyugat-európai országban egész jól működő, és mind a kisebbségi, mind a többségi társadalomnak prosperitást hozó autonómiát próbálta a patás ördög kreálmányaként feltüntetni, amivel csak egy csöppnyi fáziseltolódásban van a románok által mindig is ájult rajongással istenített Franciaország elnökéhez képest, aki épp nemrég javasolt autonómiát Korzika számára a francia-korzikai ellentétek rendezése érdekében.

És akkor még ott van az a probléma is, hogy mi lesz azokkal a szélsőjobboldali, magyarellenes retorikára fogékony választókkal, akik a PSD AUR-t megszégyenítő retorikája nyomán a szociáldemokratákra szavaznak.

Itt is érvényes ugyanis a feed the beast – etesd a fenevadat – elve, vagyis az, hogy kormányra lépve ki kell szolgálni őket az elvárásaiknak megfelelő gesztusokkal, ha nem, villámgyorsan elpártolnak, és nem térnek vissza – amivel jó esetben csupán négy évvel tolták el a problémát. Viszont miniszterelnöki szinten, illetve a legnagyobb támogatottsággal rendelkező román párt szintjén legitimálták és terjesztették tovább a gyűlölködést, ami öngerjesztő folyamattá válhat.

Mindezek alapján nem túlzás kijelenteni: az AUR a ma divatos kifejezéssel becsicskította Ciolacut és a PSD-t, hiszen a miniszterelnök a szélsőséges párt kottájából játszik, amikor a vele folytatott verseny hevében átveszi a retorikáját.

Csakhogy fennáll a veszélye, hogy az AUR a saját pályáján, a saját szabályai szerint játszva nagyobb eséllyel szerepel jobban. Igaz, ha a magyarellenes uszítás nemes versenyszámáról van szó, ebben azért a fősodratú román pártok sem számítottak amatőr ligásnak, beleértve a PSD-t is. Csak eddig konjunkturális okokból inkább háttérbe szorították – mint ahogy most konjunkturális okokból veszik elő ismét.

Holott az egyszerű, napi hasznot leső politikust épp az választja el az államférfitől, hogy nem hajt minden esetben fejet a külső kényszer előtt, hanem más utat próbál mutatni, és ő kísérli meg diktálni a közbeszédet meghatározó témákat.

De Ciolacuék inkább a könnyebbik utat választották, már csak azért is, mert a tornyosuló gazdasági problémák és a folyamatosan béremelést követelő közalkalmazottak tüntetései közepette amúgy sem tudnának érdemi és hiteles válaszokkal szolgálni a problémákra.

Már csak emiatt sem túlságosan merész azon jóslatot megfogalmazni, hogy a Székelyföld még akkor is létezni fog, amikor Ciolacut legfeljebb csak lábjegyzetként emlegetik majd a Romániát röpke ideig vezető, érdemi eredményeket elérni képtelen miniszterelnökök hosszú sorában.

Tény egyébként, hogy Ciolacu ezen megszólalásával tett némi szívességet a magyaroknak is – illetve, jobban mondva, konkrétan a magyar politikai pártoknak, kiemelten pedig az RMDSZ-nek.

Persze egy pillanatig sem állítjuk, hogy szándékosság áll mögötte, de a Székelyföldön tett autonómiaellenes kijelentések jól jönnek a felmérések szerint nagyjából épp a parlamenti bejutási küszöbön billegő RMDSZ-nek, ezzel is növelve az esélyt, hogy alkalom adtán a koalíciós tárgyalásokon legyen kit felhívni, ha a jelenlegi PSD-PNL tandem számára nem jönne ki a matek a voksok összeszámolása után, hiszen mind a PSD, mind az RMDSZ részéről elhangzott már korábban, hogy potenciális partnernek tekintik egymást. A miniszterelnök megszólalásával lehetőséget biztosított az RMDSZ és a parlamenti választáson vele együttműködő többi párt számos politikusának, hogy dörgedelmes szónoklatokban álljanak ki a Székelyföld létezése mellett, mozgósítva ezzel a magyar szavazókat, és biztosítva, hogy ezzel meglegyen a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos szavazatarány.

Azért elég perverz helyzet, hogy pont a magyar önrendelkezés ellen ágáló, a magyarellenes retorikát a többi román párthoz hasonlóan pillanatnyi érdekei szerint alkalmazó vagy jegelő PSD-ről kell elhinnünk, hogy magyar szempontból kedvező lenne az együttműködés vele.