A liberálisok azért változtattak állápontjukon, mert alaposan eltaktikázták magukat: eredetileg arra számítottak, hogy Klaus Iohannis államfőt tényleg megválasztják a NATO főtitkárává, így pártelnökük, Nicolae Ciucă a szenátus elnökeként az alkotmány értelmében ügyvivő államfővé avanzsál, és ebbéli minőségében, hivatalban levő elnökként vehet részt a választáson.

Mint tudjuk, nem így történt, Iohannis végül alulmaradt – nem mintha akár csak egy pillanatig is lett volna esélye a győzelemre –, így a liberálisok számára már kényelmetlenné vált a választás előre hozatala, hiszen

Ráadásul szavazótáboruk jelentős része – kévén jórészt városi, középosztálybeli – szeptember közepén még valamely napfényes külföldi tengerparton nyaral, és esze ágában sincs választási ügyekkel foglalkozni.

Ezért aztán a liberálisok visszakoztak.

Ciolacu viszont éppen ezért ragaszkodott volna a választás előre hozatalához, hiszen ebben az esetben

Mivel pedig ez jelenleg – és várhatóan szeptemberben is – a PSD, szívesen látná a szeptemberi választásokat, elvégre ebben az esetben nagy lenne az esély arra, hogy egy jó mozgósítással a 30 százalék körüli aránnyal amúgy is a legnagyobb támogatottságú PSD jelöltje végez az élen – vagy ha függetlenként Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettes is elindul, a másodikon – az első fordulóban.

Ezért próbált minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy valamilyen formában nyomást gyakorolhasson a PNL-re, és rákényszerítse az eredeti, szeptemberi időpont elfogadására.

Erre a kormányalakítások előtt is alkalmazott konzultációt találta a legalkalmasabbnak, amelyre az összes releváns pártot meghívta.

Természetesen az egész nem volt több színjátéknál, amelynek az lett volna a célja, hogy egyfajta konszenzusos, demokratikus alapú legitimitást kölcsönözzön a választások időpontjáról szóló döntésnek.

Az ellenzéki pártok ugyanis jóformán egységfrontban utasították el a szeptemberi időpontot – csak az AUR elnöke, George Simion jelezte, hogy bármikor áll a megmérettetés elé –, ezzel aztán nagyjából be is árazták Ciolacu konzultációjának az értékét.

Persze éppen ezzel kiskaput is biztosítottak neki, hogy az igazán kínos arcvesztést elkerülje, hiszen arra hivatkozhat a novemberi időpont megjelölésével, hogy arról a demokratikusan megválasztott pártok többségének akarata nyomán döntöttek – csakhogy az elnökválasztás időpontjának kitűzése nem az ellenzék, hanem a kormány feladata.

Mindazonáltal az, hogy a parlamenti választások időpontját az elnökválasztás két fordulója közé, a december elsejei román nemzeti ünnep napjára tűzték ki, mindkét kormánypártnak kedvez, hiszen így a felfokozott választási hangulatban sikerülhet jobban mozgósítani.

Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a PSD nem felejti el a liberálisoknak ezt a megszégyenítést, és alkalomadtán viszonozza majd – akár többször is, mint Lúdas Matyi.

Persze az is benne van a pakliban, hogy

ha hetekig arról szólnak a hírek, hogy akkor most szeptemberben vagy novemberben járuljunk az urnák elé.

Amíg az határozza meg a közbeszédet, hogy mikor legyen az államfőválasztás, illetve az, hogy a koalíciós pártok között emiatt konfliktus alakult ki, addig sem a kormányzati teljesítményről, a várható ár- és adóemelésekről van szó.

Ráadásul az is jótékony homályban marad, hogy

Úgyhogy nyugodtan számíthatunk arra, hogy a koalíciós pártok találnak még ehhez hasonló témákat, amelyeken hosszasan lehet rugózni a nyilvánosság előtt, és kiválóan alkalmasak arra, hogy egymásra mutogatva áltémákkal térítsék el a közbeszédet a valóban fontos dolgok megvitatásától.

Sőt még az sem kizárható, hogy amennyiben valamelyik fél úgy látja, hogy egyre kilátástalanabb a helyzet, a koalíciót is felrobbantja, hogy ellenzékből futhasson neki az elnök- és a parlamenti választásnak.

Mondjuk

Persze például Mircea Geoanáról sem tudjuk még, hogy általános, PR-szakkönyvekből kimásolt lózungokon kívül mit kínálna államfőként.

De sokat elárul a romániai közhangulatról, hogy még ennek ellenére is inkább őt választanák a jelenlegi hazai kínálattal szemben.