Balogh Levente

Balogh Levente

Iohannis NATO-kalandja

2024. június 21., 11:592024. június 21., 13:40

2024. június 21., 11:592024. június 21., 13:40

Aki csak egy kicsit is tisztában van az erőviszonyokkal, az mindvégig tudhatta, hogy Klaus Iohannis román elnöknek természetesen fikarcnyi esélye sincs arra, hogy megszerezze a NATO főtitkári tisztségét.

Persze jól hangzott, hogy végre közép- vagy kelet-európai vezetője is lehetne az észak-atlanti katonai szövetségnek, amely ezáltal ismerhette volna el a térség országainak hozzájárulását a transzatlanti biztonsághoz, de az már a kezdetektől világos volt, hogy nagyon nem Iohannisnak áll a zászló.

Ettől függetlenül úgy tűnhetett, hogy nincs egyedül, hiszen Budapest és Pozsony is jelezte: nem tartja elfogadhatónak a NATO „nagykutyái” által – élen a falkavezér Egyesült Államokkal – fenntartások nélkül támogatott, leköszönő holland miniszterelnököt, Mark Ruttét. Ellenben igenis időszerűnek tart egy közép-európai jelöltet, így kiáll Iohannis mellett.

Már akkor sejthető volt, most pedig egyértelművé vált, hogy mindez alapvetően inkább más célokat szolgált:

egyrészt kampányelemként használták az EP-, illetve az önkormányzati választások előtt, illetve az alkupozíciók erősítésére a NATO-ban és az EU irányításában lezajló vezetőváltások körüli alkufolyamatban.

És nincs ez másképp a wannabe NATO-főtitkár, Iohannis esetében sem.

Ami miatt kapta is az ívet rendesen a „progresszív” médiától: a G4Media portál például, amely annyira berúgta a magyarellenes információs háború rollerét, hogy egyszerűen képtelen leszállni róla – bár valószínűleg nem is akar –, arról delirált, hogy Iohannis „a Putyin NATO-n belüli trójai falovaként” számon tartott magyar kormányfővel kötött konjunkturális szövetséget.

Holott a maga szempontjából minden érintett fél nyerhet az ügyön. Még Románia is.

Magyarország azzal, hogy jelezte: fenntartásai vannak Ruttéval szemben – aki azt a vállalhatatlan kijelentést tette korábban, hogy az országot térdre kell kényszeríteni – egyrészt a kampányban azt sugallta, hogy a kormány álláspontja nem megkerülhető a fontos nemzetközi döntések meghozatalában, másrészt elérte, hogy a NATO jelenlegi és immár jövendő főtitkára is beleegyezzen: magyar területet és magyar katonai eszközöket nem használhatnak fel egy esetleges ukrajnai NATO-misszióban.

Ennek a jelentősége nem eléggé túlbecsülhető, hiszen ha NATO-tagállamok katonái érkeznek az oroszokkal háborúban álló Ukrajnába – még ha csak kiképzőnek is –, akkor igencsak nagy az esélye annak, hogy valamilyen formában közvetlenül is érintetté válnak az összecsapásokban.

Ez esetben pedig

már csak a józan észben és önmérsékletben lehetne bízni ahhoz, hogy ne törjön ki közvetlen katonai konfliktus a NATO és Oroszország között, azonban az elmúlt időszakban sokszor megtapasztalhattuk, hogy az ilyen remények nem igazán megalapozottak.

Egyben azáltal, hogy hangsúlyozta: a mi térségünknek is jogosult bizonyos vezető tisztségekre a katonai szövetségben vagy az EU-s fórumokon, ismét csak erősítette az esélyeit annak, hogy a szóban forgó tisztségek valamelyikét ne nyugati politikus kapja.

Szlovákia a légvédelmi képességeinek biztosításához kötötte Rutte támogatását, miután az előző kormány felelőtlenül Ukrajnának ajándékozta az ország összes vadászrepülőgépét, amire meg is kapta az ígéretet.

Nem mintha Iohannis nem tudta volna ugyanezeket megígérni – de igazából még ő maga sem gondolta komolyan, hogy ekkora ellenszélben ki tudja brusztolni a főtitkári tisztséget.

A jelentkezését ő maga is kampány- és érdekérvényesítési eszközként használta.

Egyrészt mert a nem túl acélos támogatottságú liberális pártnak jól jött, hogy azt az illúziót kelthette a kampányban: egykori elnöke és jelenlegi mentora annyira befolyásos, hogy egy ilyen fontos posztra is esélyes, másrészt hogy a bukaresti államfői palotában lehúzott – szó ami szó: mélyebb benyomást a magyarellenes uszítás államfői szintre emelésén túlmenően nem hagyó – tíz év után ne kelljen a kvietált államfők keserű kenyerét eszegetnie.

Eléggé fiatalnak tartja ugyanis még magát ahhoz, hogy valamilyen nemzetközi pozícióban folytassa karrierjét, és elnézve, hogy jelenleg kik töltik be a szóban forgó – uniós vagy egyéb – posztokat, meg kell mondanunk:

a bármilyen értékelhető megvalósítás hiánya, a nulla kezdeményezőkészség és a sótlan, unalmas modor jellemezte Iohannis egyáltalán nem lefelé lóg ki a mezőnyből.

Azzal pedig, hogy mostanáig tartotta a frontot Ruttéval szemben, reményei szerint növelhette esélyeit egy ilyen tisztség elnyerésére. Ami elsősorban persze az ő egzisztenciális problémái – és egója – számára jelentene megoldást, de azért Románia presztízsét is emelheti valamennyire. Igaz, az látható, mennyire tartja egyenrangú félnek Bukarestet Washington NATO-ügyekben annak ellenére, hogy Románia igyekszik eminens tanulóként részt venni az Ukrajna támogatását célzó akcióban – lásd az Ukrajnának átadandó Patriot légvédelmi üteg esetét.

Az ügyben létrejött konjunkturális magyar-román „szövetség” minden estere akár az alapja is lehet a két ország közötti, enyhén szólva is hideg viszony legalább minimális enyhülésének.

Azzal, hogy Budapest mostanáig – vagyis az EP-választások utánig, illetve addig, ameddig a román elnök a szövetségeseknek bejelentette a visszalépését – kitartott Iohannis mellett, növelhette az esélyeit, hogy az megcsípjen valamilyen, legalább közepesen jelentős pozíciót.

Ha mégsem sikerül, legalább azt nem mondhatják Bukarestben, hogy Magyarország elsőként „állt át” az ellenfélhez.

És azon túlmenően, hogy a mostani „közös kaland” talán további olyan ügyekben is könnyebbé teszi az együttműködést, amelyekben a két ország érdekei azonosak, és érvényesíteni kell őket, talán a közeledést is elősegíti. Erre mutathat esélyt a román Legfelsőbb Védelmi Tanács 2023-ra vonatkozó jelentése, amely nem kicsit meglepő módon pozitívan ír a Magyarország és Románia közötti viszonyról: „pozitív és jelentős eredményeket, konkrét és érdemi projektekre összpontosító megbeszéléseket” emleget a kétoldalú kapcsolatok apropóján.

Bár azért a közeledés nem lesz könnyű, hiszen a NATO-főtitkári tisztség kapcsán kialakult érdekközösség kezeléséből is látható: a magyar-román viszony folyamatos elmérgesítésében, a nem létező magyarveszély illúziójának fenntartásában érdekelt – mivel egzisztenciájukat az az elleni „küzdelemre” alapozó – körök megpróbálják kézzel-lábbal, ostoba magyarellenes rágalmak és álhírek terjesztésével megtorpedózni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Ha foci Eb, akkor magyarok

Ha már annyira divatos manapság, akkor én is coming outolok egyet annak apropóján, hogy Németországban zajlik a most kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság: az 1990-es labdarúgó-világbajnokság óta hosszú évtizedekig a németeknek szurkoltam.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Méltóságot a győzőknek!

Természetesen el lehet vitatkozni azon, illik-e a történelmi jelző az RMDSZ által a vasárnap rendezett európai parlamenti, valamint helyhatósági választáson elért eredményére.

Makkay József

Makkay József

Magyarok román pártszínekben

Nehéz választási kampányon és szavazáson vagyunk túl. Nem csak azért, mert félő volt, hogy az RMDSZ nem lépi át az ötszázalékos választási küszöböt, hanem a román pártok keresztül-kasul Erdélyben magyar jelölteket is indítottak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Választások közel és távol

Sajátos együttállás: vasárnap egyszerre szavazhatunk arról, hogy kik képviseljék az erdélyi, partiumi és bánsági magyar közösséget a legalacsonyabb – azaz önkormányzati – és a legmagasabb – vagyis európai parlamenti – szinten.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nem bízom benne, tehát rá szavazok

A romániai polgárok alapvetően egy félvak macskát se bíznának rá a politikusaikra, de valamiért mégis leszavaznak rájuk – legalábbis ez szűrhető le a legfrissebb közvélemény-kutatásokból.

Makkay József

Makkay József

Már csak ingyen sör kell!

Választások előtti árszabályozási lázban él a román kormánykoalíció, hogy valahogy meggyőzze a politikából kiábrándult tömegeket, menjenek el szavazni, és rájuk voksoljanak. Az elszabadult élelmiszerárak ugyanis sok jót nem ígérnek.

Balogh Levente

Balogh Levente

Pisztolydemokrácia

Egy demokratikus országban sokféleképpen ki lehet nyilvánítani egy kormány politikájával szembeni elégedetlenséget – Szlovákiában úgy döntöttek, hogy a lehető legbrutálisabban, a hivatalban levő miniszterelnök lelövésével jelzik a „kifogásaikat”.