VEZÉRCIKK – Szinte már hisztérikusnak nevezhető hangulat lett úrrá a romániai elemzők jelentős részén Donald Trump amerikai elnökválasztáson aratott győzelme, valamint a moldovai és a bulgáriai államfőválasztás eredménye nyomán.
2016. november 21., 19:392016. november 21., 19:39
Az elemzések egybehangzó megállapítása szerint a Washington legeltökéltebb térségbeli szövetségesének számító, a NATO-n belüli, Oroszországgal szembeni együttműködésben élen járó Románia szinte elszigetelődött, mivel mostantól jóformán kizárólag oroszbarát, Moszkva befolyása alatt álló országok veszik körül, Trump megválasztása nyomán pedig kétségessé vált, hogy fennmarad-e az erős szövetség Washington és Bukarest között.
Tény, hogy Trump egyrészt a Moszkvával fennálló feszültség enyhítése mellett foglalt állást, másrészt jelezte, hogy a NATO-szövetségeseknek be kell tartaniuk a játékszabályokat, és növelniük kell védelmi kiadásaikat, ellenkező esetben kétséges, hogy országa megvédi őket. Előbbi kijelentés üdvözlendő, hiszen a korrekt partneri viszony fonos lenne Moszkvával – persze nem mindenáron, Isten őrizzen attól, hogy az oroszok szabad kezet kapjanak befolyásuk európai terjesztésében –, és alapvetően a második sem ördögtől való, hiszen maguk a NATO-tagállamok vállalták, hogy védelmi kiadásaikat fokozatosan a bruttó hazai termék két százalékának megfelelő összegre emelik. Mindez azonban nem jelentheti a játékszabályok felrúgását, a katonai szövetség alapokmányának 5. cikkelye, a közös védelem nem lehet csupán a „tagdíj” befizetéséhez köthető, opcionális elem.
Az „orosz” gyűrű kapcsán is érdemes rávilágítani a valós helyzetre. Igor Dodon moldovai elnökválasztási győzelmével a Pruton túli ország valóban ismét közelebb került a Románia által legfőbb mumusnak tekintett Oroszországhoz, amelynek befolyási övezete most ismét a román határhoz ért. Ez valóban problémát okozhat, és gyanítható, hogy a viszony inkább fagyos, mint baráti lesz a két ország között.
Bulgáriában a szocialista Rumen Radev győzelme látszólag szintén alátámasztja a bukaresti érveket, hiszen őt is oroszbarátként könyvelik el, mivel a Moszkva elleni szankciók enyhítését szorgalmazta. Csakhogy ne felejtsük el: egy EU- és NATO-tagállamról beszélünk, amely emellett hagyományosan jó viszonyt ápol Moszkvával. Szerbia is EU-tagságra törekszik, miközben szintén Oroszország régi barátja. Ettől azonban még elég távol áll, hogy Moszkva irányítsa őket.
Magyarország esetében az Orbán-kormányt sikk Igor Dodon megválasztott moldvai elnökhöz hasonlóan Putyin közeli barátjaként beállítani, holott a szintén EU- és NATO-tagállam ország esetében is lényegesen árnyaltabb a kép. Hagyományos oroszbarátságról nincs szó, csupán a gazdasági kapcsolatok változatosabbá tételéről – az ezt szolgáló „keleti nyitás” időzítése azonban rossz volt, hiszen egybeesett a Krím annektálásával és a kelet-ukrajnai konfliktus kitörésével. Mivel pedig Orbán emellett még gyakran szembe is megy az EU és Washington hivatalos, gyakran ideológikus doktrínájával, a legkényelmesebb ezek után bosszúból, a lejáratás szándékával Putyin embereként beskatulyázni.
Az elemzésekből úgy tűnik, mintha Románia a Nyugat, a demokrácia és az európai szellem egyetlen szigete lenne egy lassan a diktatúra felé haladó térségben, ami komoly önértékelési és valóságértelmezési problémákra világít rá. Hiszen az, hogy Románia katonai témákban Washington minden füttyentésére azonnal készségesen ugrik, és ezért gyakran kap hátba veregetést meg „buksisimit”, nem változtat a tényen, hogy még mindig a térség egyik legkorruptabb országa.
Különösen elgondolkodtató, hogy az Állandó Választási Hatóság elnökét „véletlenül” csupán hetekkel a parlamenti választások előtt kapcsolta le a korrupcióellenes ügyészség. És ez az a hely, ahol a legnépszerűbb párt választási csalás miatt jogerősen elítélt elnöke nem mond le, hanem börtönnel fenyegeti az állam- és a kormányfőt, és irracionális, egyértelműen megvalósíthatatlan kampányosztogatást forszíroz, miközben az állam évek óta következetesen képtelen fejleszteni az ország infrastruktúráját. Az ismét napi politika szintjére emelt sovinizmust, a magyar közösség jogainak csorbítására az állami hatóságok által tett lépések sorozatát már csak ráadásként említjük.
Ha a lényeglátó és objektív bukaresti elemzők szerint ilyen a nyugatos demokrácia és a felvilágosult atlantizmus szigete, akkor tényleg alig merjük elképzelni, milyen lehet szerintük a sötét, keleti, balkáni fertő.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
szóljon hozzá!