2009. május 04., 10:222009. május 04., 10:22
Vagyis minél nagyobb rössel állította egy politikus, hogy alakulata ilyen vagy olyan arányban emeli majd a béreket, a pedagógusok mérget vehettek rá, hogy jobb esetben is csak a fele bizonyul igaznak. Mindamellett azonban, hogy egy tanári fizetésből Romániában már régóta nem lehet tisztességesen megélni, a Boc-kormányt alkotó két nagykoalíciós párt megvalósította azt is, amire mindeddig egyetlen politikai hatalom sem alacsonyodott: sikerült közutálatnak kitennie a pedagógustársadalmat.
A tavaly decemberi parlamenti választásokat megelőzően a szociáldemokrata–demokrata-liberális-tandem vitte át a törvényhozáson a tanárok ötvenszázalékos béremelését célzó törvényt, és kampányérdekeire tekintettel elhallgatta, amit már akkor tudott: az egyre akutabbá váló gazdasági válság miatt képtelenség lesz gyakorlatba ültetni az intézkedést. Elérte azonban, hogy a közszféra többi dolgozója irigykedéssel vegyes ellenségeskedéssel tekintsen a jogos jussát követelő, a bérek befagyasztása ellen tiltakozó tanügyi alkalmazottakra.
Mindezek után Emil Boc és Mircea Geoană részéről az volna a tisztességes, ha bocsánatot kérne azért, hogy megvezette és a béremelés megvalósíthatatlanságára figyelmeztető Tăriceanu-kormány ellen uszította a tanárságot. Ehelyett azonban a kormányfő tovább szítja a koalíciós társaival közösen kiváltott társadalmi feszültséget azáltal, hogy a diákok és a szülők érdekeire – nyomásgyakorlására – apellálva próbálja eltántorítani a szakszervezeteket a tanév bojkottjától. Viszont a pedagógusoknál a jelek szerint betelt a pohár, és nyilvánvalóvá vált számukra: ha most nem lesznek következetesek, és érdekeik kiharcolása terén nem mennek el a végsőkig, akkor a politikusok holnap is megvezetik őket. És megérdemelnék.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.