2008. december 03., 09:532008. december 03., 09:53
Az elviek közé sorolta, hogy a csapat már csak a nevében demokrata, ha a hatalomról, a vezetők személyes ambícióiról van szó, semmitől sem riad vissza. Az is bosszantotta, hogy olyanok állnak az élen, akikről nem érzi, hogy képviselnék az általa fontosnak tartott célokat. Ráadásul mintha odaragadtak volna a székhez, légkalapáccsal sem lehet lefejteni őket. Hiába van egészen normálisnak tűnő jelölt az ő szavazókörzetében, amíg a lejárt szavatosságúak határozzák meg a csapatot, ez is csak az ő szekerüket tolja. A személyes okok is eszébe jutottak. Az, hogy mint próbáltak többször is ártani neki, csak azért, mert más a véleménye. „Ezekre már nem; másra pedig még nem” – ismételgette magában.
Baráti körben el is dicsekedte, a diszkriminációelleneség jegyében készül a szavazásra. A részvétel számára kötelező, mert van véleménye, és azt ki is akarja fejezni, de mert nincs kire szavaznia, hát mindenkit megszavaz. Diszkriminációmentesen. Még büszke is volt a megoldásra. Azt gondolta, bárki is győzne, jó lelkiismerettel mondhatja majd neki utólag, hogy rá szavazott. Aztán, amikor az egyik közutálatnak örvendő szélsőségesen nacionalista jelölt is szórólapot dobott a postaládájába, a szabályt mégis módosította: ezt azért mégis kihagyja.
A választás napján nem siette el a dolgokat. Többször is bekapcsolta a tévét, hogy megnézze a híreket, de nem hagyta ki a kommentárokat sem. Ekkor tudta meg, hogy az új választójogi törvény a fehér szavazat fogalmát is bevezeti. Sőt ezt tekinti a tiltakozás jelének. „Ez hát a megoldás” – született meg benne az elhatározás. Igaz, az is azonnal megfordult a fejében: mi a garancia arra, hogy az urnába dobott fehér szavazólap az összeszámláláskor is pecsét nélkül marad. Ezt a legkönnyebb ugyanis meghamisítani.
Már besötétedett, amikor elment szavazni. Ott állt a szavazólapokkal és a pecséttel a kezében, a függöny belebbent mögötte. Kísértő vágyat érzett arra, hogy mégis abba a kockába pecsételjen, amelyikbe korábban annyiszor. „Most utoljára, de többé soha” – próbálta megnyugtatni magát, de nem sikerült. Érezte, ha hazaér, le kell vennie a pálinkásüveget a felső polcról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok