2009. április 16., 12:222009. április 16., 12:22
A FC Argeş tulajdonosa és a labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságának elnöke főszereplésével zajló korrupciós ügy tulajdonképpen csak ama kívülálló számára okoz meglepetést, akinek eddig elkerülte a figyelmét, hogy a román futballban szinte minden az illetéktelen haszonszerzés körül forog. A hazai futballpályán a csalás, az ellenfél pocskondiázása, a bíró lefizetése mindennapos, és az számít rendkívüli eseménynek, amikor a klubvezető vagy a tréner gratulál a győztes csapatnak, vagy ha a szimuláló csatár bevallja tettét, és lebeszéli a büntetőrúgás megítéléséről a sípmestert. Nálunk a fair play és a tisztességes küzdelem szellemét rendre maga alá gyűri a minden áron és eszközzel történő győzelem erőszakos akarása. Ezt a tulajdonságot azok a – többnyire a kilencvenes évek elején meggazdagodott – klubtulajdonosok honosították meg a román futballvilágban, akik tisztességtelen körülmények között alapozták meg vagyonukat. Nincs abban semmi baj, ha a bukaresti Steaua mindenesének műveletlen juhpásztorként sikerült szert tennie eurómilliárdokra, a szomorú az, hogy mindezt a mai napig ki nem vizsgált ingatlanpanamákkal, alvilági módszerekkel szerezte, műveletlensége dacára pedig még véleményformáló is. Miközben a másik, ugyancsak rács mögé került „bíróvásárló” piteşti-i futballmágnás a helyi Dacia-gyárból feketén, csúszópénzért beszerzett alkatrészek illegális forgalmazásán szedte meg magát. Ezeknek a vállalkozóknak a futball nem több, mint illegális pénzszerzési lehetőség, pénzmosoda, amelyet két évtizeden keresztül zavartalanul űzhettek, kiélve egyúttal a verbális agresszió iránti csillapíthatatlan szomjukat. Eközben viszont sikerült a maguk erkölcsi színvonalára süllyeszteniük a hazai labdarúgás színvonalát: a stadionok egyre néptelenebbek, egy kissrác számára a futballista nem példakép, a játék pedig csereáru. Öröm- helyett bánatfoci.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok