2010. december 21., 10:182010. december 21., 10:18
Nagyon helyes! – örvendeztem a „partvonalról”, mert magam is meggyőződtem arról, hogy az Európai Unió higiéniai és táplálkozásbiztonsági előírásaiban a „mi van nálunk” és a „mit várunk el mástól” között óriási szakadék tátong. Például több olyan élelmiszergyártással foglalkozó vállalkozó ismerősöm panaszolta, hogy egy-egy új élelmiszer-ipari létesítmény beindítása eszméletlen ügyintézést, rengeteg energiát és pénzt igényel, hogy minden az „unijós” előírásoknak megfelelő legyen. Mert az itteninek hétféle öltözőt, mosdót, külön zöldség- és húsfeldolgozó konyhát, csak a tojás bontásához három kagylót kell felszerelni, satöbbi, satöbbi.
Ezzel szemben a régebbi „unijós“ tagállamokban minden mehet a régiben, a százéves élelmiszergyárban hagyományőrzés jogcímén akár százéves gépsorokkal is dolgozhatnak- és dehogy kell hétféle öltöző, labirintus-rendszerű mosdókomplexum, hiszen amit ott gyártanak, az márkás, százéves múltra tekint vissza. Hogy esetleg nekünk is vannak hagyományaink és hagyományos termékeink, amikhez ragaszkodnánk, az a kutyát sem érdekli az Unióban. Elvégre a „nagy kebelre szorítás” lényege nem az volt, hogy esetleg mi is megjelenhessünk ama uniós piacon a több évszázados, hagyományos módszerrel előállított sajtunkkal, füstölt házikolbászunkkal vagy éppenséggel a páratlan minőségű mézünkkel, szilvapálinkánkkal, hanem az, hogy az ott időközben agyontechnologizált élelmiszer-ipari termékeknek felvevőpiaca legyünk.
Amik ugyebár elsősorban olcsóságukkal kérkednek, de azzal semmiképp, hogy egészségesek lennének. Tessék csak megnézni egy-egy csilivili csomagolásban megjelenő élelmiszer hány E-vel kezdődő adalékot, ízfokozót, színjavítót, tartósítót és még ki tudja, hányféle nem természetes dolgot tartalmaz. Na, ezt a magára valamit is adó nyugati nem eszi meg, mert ő bioboltban veszi azt a terméket, amit az itteni termelőtől potom áron vásárolnak fel a ránk vonatkozó szabályokat állítók képviselői. Hát ezért örülök annak, hogy végre valaki ennek ügyében is szót emelt, mert ne várja el tőlünk az „Unijó”, hogy katolikusabbak legyünk a pápánál, ha ő maga a templom közelében sem jár.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.