2010. december 14., 11:092010. december 14., 11:09
Ezzel cseng össze Tamás Sándor első reagálása is, amelyben a háromszéki megyei tanácselnök előnyösnek tartja Kelemen személyét, hiszen a művelődésügyi miniszter, székelyföldi lévén, jobban érzi és érti az ott, tömbben élő magyarság elvárásait. Mindkét üzenet világos, hiszen a szövetség a jelek szerint olyan vidékek magyarságát veszi célba, ahol a magyarság jelentős számban vagy arányban él, de ahol a Szász Jenő nevével fémjelzett Magyar Polgári Párt, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács táborából verbuválódni látszó új(abb) magyar párt már éppen elég embert maga köré gyűjtött – Eckstein-Kovács Péter helyénvaló megjegyzését parafrazálva – az RMDSZ balfogásainak is köszönhetően.
Az itt vázolt szándék sikerét eldönti majd az idő. Az viszont tény, hogy az RMDSZ eddigi elnökei közül Domokos Géza is székely volt, Markó Béla is az, a szövetség autonómiatörekvése, pontosabban a magyarság jelentős részének ilyen irányú elvárása mégis annyit haladt előre, amennyit a kezdeti pisszegésektől a mostani közbeszédbe való beemeléséig, majd elaltatásáig „előrelépett”. És az igazság kedvéért hadd tegyük hozzá: amennyire a hely adta körülmények, azaz nemzetiségi arányok folytán a valóságban meg is tudott valósulni.
Ezért óriási a kihívás mindkét eddigi jelölt és esetleges majdani pályázó számára. Mert ahhoz kétség nem fér, hogy ha az RMDSZ élére nem kerül mind a román többséggel, mind a magyarsággal – és annak különféle hangsúlyokat megfogalmazó szervezeteivel, pártjaival vagy pártocskáival – érdembeli párbeszédet folytatni képes és akaró elnök és csúcsvezetés, maholnap három párt megannyi elnöke és híve mutogat majd egymásra Erdélyben. Parlamenti képviselet nélkül. S mert ahhoz sem fér kétség, hogy a mostani magyar–magyar marakodás közepette a szigetek olvadnak, s már-már olyan vidékeken kell szórványprogramokat indítani, mint a Székelyföld, Belső-Erdély és a Partium – még tömbmagyar vidékei.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.