2010. április 08., 10:322010. április 08., 10:32
Az erdélyi magyarok is a képernyőhöz tapadva figyelték a miniszterelnök-jelöltek vitáját, és szívvel-lélekkel szurkoltak annak, akitől többet reméltek, vagy akivel érzelmi alapon tudtak jobban azonosulni. Sokszor bírálták is a túlfűtött politikát, mely esetenként régi barátságokat, házastársi kötelékeket tépett szét, melyben nem másként gondolkodónak, hanem halálos ellenségnek minősült, aki a másik párthoz húzott. Ma csend, nyugalom van Magyarországon.
De nem olyan csend, nyugalom, ami a gyógyulást jelezné. Inkább olyan, mely az apátiára, a beletörődésre utal. A rendszerváltozás utáni Magyarország megannyi meghatározó pártja irányából csak afféle kutyaugatás-foszlányok hallatszanak, míg a Fidesz-karaván hallgatagon menetel a kétharmados körüli választási győzelem felé. Mintha nem is lenne igazi verseny, mintha a felek már a választások előtt elfogadták volna a körvonalazódó erőviszonyokat, a helyüket a következő négy év politikájában. A helyzet jobboldalról tekintve sem örömteli. Egy támolyogni is alig képes ellenfél fölött nehezen lehet fényes, lelkesítő győzelmet aratni.
Az egyenlőtlen erőviszonyok következménye, hogy a kormányzás várományosa jószerével semmit nem ígér, kitér minden konkrét kérdés elől. Megteheti. Mert nem a reménykeltő ígéretei, nem a lelkesítő jelmondatai lendítették a magasba. Lendületéhez elég volt a nyolc évvel ezelőtt zárt sikeres kormányzás emléke, és az a tény, hogy az ellenfél katasztrofális kormányzásával, a korrupció intézményesítésével kiírta magát a versenyből. Sajnos nemcsak magát, hanem Magyarországot is. Ez pedig a határ innenső oldaláról nézve is elkeserítő. Az erdélyi magyarok most csak azt kívánhatják, hogy négy év múlva olyan Magyarországért, olyan magyarságért folyjék lovagias választási küzdelem, amelyet dicsőség lesz kormányozni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok