2010. július 21., 10:182010. július 21., 10:18
Azóta is többnyire ösztönvezérelten élek, a tudatosság azon a szinten marad, hogy megveszem vagy sem a félérett avokádót, vagy például felveszem-e a telefont. Tehát az attitűddolog legfennebb tudat alatt munkálhatott, és nem tulajdonítottam neki semmilyen jelentőséget. A hozzáállás és a hozzá kapcsolódó szigetes emlékfoszlány évek után azért kúszott elő, mert újabb bizonyítást nyert az akkori kijelentés evidencia volta. Zsófi az ágyon kuporog és teljes átéléssel vitatkoztatja egyik babáját a másikkal, majd hanyagul odaveti: anya, hozd a barna pónit.
Bennem felhorgad az ellenkezés, hiszen évek óta próbálkozom, hogy a háznak úrnője és ne cselédje legyek, de Zsófi hozzáállása teljesen lefegyverez: azért te hozd, mert én kérlek rá. És odaviszem. A rendrakással is ez van, ha mérlegelem a rábeszélésbe fektetett energiát, majd a duzzogó gyermek tessék-lássék hozzáállását, kivert-kutya-éhező-elhagyott-szegény-kisgyerek szemrehányó pillantásait, nos akkor leggyakrabban sutba vetve a rendre nevelés szerintem amúgy is halvaszületett elvét, összeszedem a házban heverő meztelen barbikat, kócos pónikat és a kisasszony karkötőit, papucsait és zsírkrétáit. A másik bizonyíték az attitűd mindent überelő voltára a lovardában jött velem szembe: Góbé egy fél éve került az árkosi miniménesbe, gyönyörű angol–arab keverék, királyi tartással, villódzó izmokkal és egy csődőr félreérthetetlen attitűdjével. Góbé nem tud beilleszkedni, mert uralkodni akar, ha megérzi a közelgő kancát, kitágulnak az orrlyukai, zászlóként felveti a farkát, finoman kapál a mellső lábával és harsányan nyerít. Szélvészként vágtat a többiek felé, s a lovak félve dugják össze a fejüket, készen rá, hogy védekezően hátrarúgjanak. Góbé a lovasával sem törődik, ha vetélytársat vagy meghódításra váró kancát érez a közelben, erejét, férfiasságát fitogtatva ágaskodik, kirúg, nyerít, oldalaz, és parancsot, zablát, kengyelt semmibe véve megy a saját gyönyörű feje és halasztást nem tűrő ösztönei után. Góbé maga a csődőr, a vezérmén, és csakazértsem vesz tudomást arról, hogy már egy fél éve kiherélték.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.