Előbbiek okfejtéséből meglehetősen nyilvánvaló lokálpatriotizmus sejlik fel, utóbbiak szándékából napnál világosabb megosztási kísérlet. Akik arra ösztönzik a székelyföldi magyarokat, hogy vallják magukat székelynek, azt a történelmi múltat kívánnák az emberek tudatában erősíteni, hogy az egykoron székely nemzetként meghatározott és sajátos jogrend szerint önmagát megszervező közösség tényszerűen, hála Istennek, valóban ma is ugyanúgy létezik, és – a szándékban ott bujkál, hogy – talán élvezhetné ennek jogrendi előnyeit is.
Talány, hogy ilyen megközelítésből hány székelyföldi magyart lehet majd rávenni arra, hogy székely nemzetiségűnek vallja magát, s még nagyobb talány, hogy az erre hajlók mit jelölnek majd meg anyanyelvként – ha a kérdőívben utóbbira adott lehetséges válaszként a székely nyelv valóban ott marad. Az viszont tény, hogy a nemes székely nemzet valamikori megnevezése, mint történelmi fogalom, mára csak a történelemkönyvek és krónikák lapjain létezik azon egyszerű oknál fogva, hogy a székelységet a reformkor már beemelte az egységes magyar politikai nemzetbe, s ezt a tényt az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc minden tekintetben végérvényesen tisztázta.
Mi, székelyek különben is évezredes léptékkel mérve magyar nyelvet beszélünk, s mindez így jó, még akkor is, ha a székely tudat mára regionális sajátosságként él és működik tovább. Az ilyen regionális sajátosságok meglovagolásával, mondjuk, a Trianon előtti Magyarországon el lehetett (volna) játszadozni, a nemzetállami törekvéseit soha fel nem adó Romániában viszont nem. Mert akkor annak a román politikának a malmára hajtjuk a vizet, amely hasonló törekvéssel a két világháború között, de Ceauşescu alatt is megpróbálkozott, s amelynek lényege jelenlétünk statisztikai úton is történő súlytalanítása, s például nyelv-, helységnévtábla-, anyanyelvű óvoda- és iskolahasználatunkra való hivatkozási alapunk megkérdőjelezése.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!