Az EU asztala

Aki a terített asztal mellett éhezik, az meg is érdemli – tartja a régi szólás, és nagyon úgy néz ki: Románia arra kárhoztattatott, hogy korgó gyomorral feszengjen az Európai Unió roskadásig telt asztala mellett. Az egyelőre hivatalosan meg nem erősített, de diplomáciai források által kiszivárogtatott hírek szerint ugyanis az Európai Bizottság arra készül, hogy újabbb két ágazati operatív program esetében javasolja a támogatások befagyasztását.

Balogh Levente

2012. október 24., 08:572012. október 24., 08:57

A közlekedési és a versenyképességi program kifizetéseit függesztenék fel, mivel az ország vezetése képtelen növelni a rendelkezésre álló pénzalapok felhasználását, másrészt pedig a sikkasztások is bosszantják a brüsszeli illetékeseket.

A felállás tehát ez: miközben Ponta miniszterelnök egy korábbi elszólása szerint fennált a veszélye, hogy október végén kiürüljön az államkassza, eurómilliárdok várnak arra, hogy Románia felhasználja azokat, az illetékes szervek azonban képtelenek megfelelő projekteket kidolgozni, illetve nem tájékoztatják megfelelően a polgárokat, a vállalkozásokat arról, hogy milyen európai finanszírozási lehetőségek állnak a rendelkezésükre.

Nehéz nem arra gondolni, hogy a hír nem sokkal a választások előtti kiszivárogtatásával Brüsszel az általa az alkotmánybíróság elleni, nyári támadások miatt nem szívelt Ponta-kormány esélyeit kívánja csökkenteni, amely energiáit inkább a belpolitikai harcokra pazarolta, bár ez esetben az előző kormányokat is ugyanolyan felelősség terheli. Ha már a közlekedésről van szó, most annak kell örvendezni, hogy hosszú idő után végre sikerült átadni egy 9,5 kilométeres autópálya-szakaszt a Bánságban, miközben nagymértékben csak a romániai illetékeseken múlik, hogy az észak-erdélyi sztráda nem épül – holott immár annak a megépítésére is rendelkezésre állnának az európai pénzek.

Márpedig a válság nem csupán Romániát sújtja, és az EU tehetősebb tagállamai szeretnék, ha kevesebb pénzt kellene a közösbe beadni az elmaradottabb tagállamok felzárkóztatására. A siralmas román eredmények ürügynek sem rosszak, de jogos indokként is felhasználhatók a támogatások csökkentésére. Igaz, sok nem változna – csak most már azért is éheznénk az asztal mellett, mert az étel is kevesebb rajta.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál