2009. április 03., 12:482009. április 03., 12:48
A világ egyik legfontosabb pénzügyi központjában, a Cityben székelő pénzintézetek arra szólították alkalmazottaikat, hogy a G-20-csúcs idején lehetőleg kerüljék az öltönyviselést, nehogy megtámadják őket a csúcstalálkozó idejére Londonba sereglett anarchista tüntetők. Így aztán határozottan élményszerű lehet ma belépni egy londoni bankba. A jól vasalt és fésült, öltönyös és kosztümös alkalmazottak helyett ugyanis valószínűleg Anarchy-pólós, szakadt farmeros, a biztosabb hasonulás kedvéért lilára festett hajú ügyintézők várják az ügyfeleket, és aktatáska helyett Sex Pistols-kitűzőkkel teleaggatott, agyonvarrt hátizsákból veszik elő a pénzügyi dokumentumokat. Ennek nyomán igazán frusztráló lehet manapság anarchistának lenni London utcáin. (Nem mintha amúgy nem lenne tudathasadásos állapot, hogy az ember úgy küzd márkás, Che Guevar-ás meg anarchys pólóban a rothadó kapitalizmus ellen, hogy este szépen hazametrózik apuciék kertvárosi házába, miközben legújabb generációs Ipodját hallgatja, hogy otthon, a pihe-puha ágyban pihenhesse ki a kapitalisták elleni harc fáradalmait). Kiábrándító lehet, amikor az ember felutazik bankárverni, aztán egy fia öltönyös népellenség sem lófrál az utcákon, ehelyett mindenütt punkok és ultrabalos aktivisták császkálnak. Amúgy persze e sorok szerzője sem tagadja, hogy a jelenlegi válság felelősei a felelőtlen politikusok és a felelőtlen gazdasági „szakértők”, és hogy mindenképpen változtatni kell az eddigi, őrizetlenül hagyott, önmagát szabályozni képtelen gazdasági rendszeren. Ám az mégiscsak nevetséges és elborzasztó, amikor olyan tizen- és huszonévesek szidják a kapitalizmust és tűzik zászlajukra a baloldal jelszavait, akik amúgy zömmel a kapitalizmus haszonélvezői, és fogalmuk sincs, milyen is az, amikor a baloldal korlátlanul fejtheti ki áldásos tevékenységét, mert nem Európa boldogtalanabbik felében születtek. De sebaj, ha a bankárok anarchistának álcázzák magukat, az még nem jelenti azt, hogy megússzák. Legfeljebb a punkok ifjú marxistákat vernek majd, a che guevarások meg zöld radikálisokat, ki bánja, ha néhány valódi antikapitalistát is ronggyá vernek, amíg a valódi célpontok is az áldozatok között vannak. Elvégre a totális anarchia a legfőbb cél.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.