2009. április 02., 13:362009. április 02., 13:36
Mert nem illik, nekem nem, mert én nem vagyok kritikus. Ha ő is mezítlábas civil lenne, megkérhetném, hogy menjen haza és feküdjön le. Ha már ennyire unja. Ami nem baj, de tényleg miért ásít bele az én privát szférámba egy nézőtéren? Aztán rögtön fel is mentem mindkettőnket. Őt a hazamenetel, magamat a kínos személyeskedés kényszere alól, hát nem mehet haza a szerencsétlen, mert dolgozik. Ő a kritikus, ha hazamegy, nem tud majd kritizálni. Aztán akaratlanul is azon kezdek morfondírozni, mit jelenthet, ha egy színházi kritikus végigásítozza az előadást. Biztosan deklaratív: nem tudja visszafogni magát, muszáj neki megnyilvánulni, és csak így tudja már most, a kritika megjelenése előtt ország-világ tudtára adni, hogy ez az egész produkció úgy, ahogy van csapnivaló, pocsék, és ő egyszerűen unja. Vagy lehet, hogy mégsem, futtatom tovább az eszmét, lehet, hogy egyszerűen csak kialvatlan, rossz napja volt, sokat dolgozott, átbulizta az elmúlt éjszakát, allergiás és gyógyszert vett be, ami altat, hisz írja rajta, hogy szedése esetén ellenjavallt a gépkocsivezetés. Biztos a színházbajárás sem tanácsos ilyen állapotban, de mit tegyen a szegény kritikus, nem mehet szabadságra, csak azért mert álmos. Már percek óta nem figyelem az előadást, csak a kritikuson jártatom az eszem, kapok észbe. Ő pedig önfeledten ásítozik tovább, majd a műsorfüzettel legyezgeti magát. Csak nem lesz rosszul, gondolom rémülten. Enynyire azért nem rossz ez az előadás. De hát én nem ismerem a kritikusok szakmai ártalmait, lehet, ha a darab nem üti meg a mérce alsó szintjét sem, a kritikus obligát módon elájul. Vagy csak azért lesz rosszul, hogy ne csak én, hanem a teremben mindenki vegye észre, hogy kibírhatatlan állapotok uralkodnak, valaki elkövette azt a vétséget, és felengedte ezeket az amatőröket a színpadra. Vagy tényleg beteg… Kérdezzem meg, hogy érzi magát? Függöny. Végre. Hazafelé az ember majd elmeséli az előadást. Másnap kíváncsian várom a kritikát. És fény gyúl a fejemben: azért unta, mert nem dolgozhatott. Azt a kritikát nem ő írta.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok