2011. március 14., 09:312011. március 14., 09:31
Múlt pénteken, ébredéskor még ezek a szavak visszhangoztak bennem, amikor a tévéképernyőn megjöttek a japán pusztulás első képei. Ha valakik, akkor a japánok valóban próbálnak igazodni a természeti erőkhöz, próbálnak belesimulni a világ összhangjába. A szorgalmas nép képes immár olyan felhőkarcolókat építeni, amelyek a 8-as erősségű földrengésnek is ellenállnak, de a szökőárral szemben tehetetlenek.
A legszörnyűbb látvány számomra az volt, ahogyan a helikopterből láttatott, félelmetes víztömeg közeledtét egyáltalán nem sejtették a biztos halál felé autózó gépkocsivezetők. A természeti erők eme irdatlan tombolásának látványa parányivá zsugorította hétköznapi bosszúságainkat, gyötrelmeinket. Jelentéktelenné tette azt, hogy nem szól vissza magyarul a sarki bolt elárusítója; hogy a katolikus egyház nem engedte be marosvásárhelyi tanulmányi házába a jobbikos Vona Gábort; hogy Kövér Lászlót a hét végén ugyanitt díjazták; sőt pillanatnyilag azt is, hogy volt egyszer egy Petőfi Sándor és Bem apó; hogy drágul az üzemanyag; hogy ismét rengeteget kell fizetni a februári gázfogyasztásért...
Másfelől ilyenkor döbbenhetünk rá arra, milyen mérhetetlenül fontos és megbecsülendő egy csésze forró feketekávé; egy csendes szobában tiszta ágyneművel bevont fekvőhely; kedvesünk egyetlen mosolya; egy békés városi vagy falusi utcakép; egy némán, sudáran az ég felé ívelő, hatalmas fenyőfa... Képzeljük csak bele magunkat annak az asszonynak a lelkivilágába, aki valahol egy tengerpart közelében néhány kisgyerekével arra vár, hogy megérkezzen az előre beharangozott, tíz méter magasságú hullámokat keltő szökőár.
Márai azt is írja Füves könyvében: „Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit...” Hát igen: hozzánk nagyon messziről jön ezúttal az intés. Nekem azt üzeni: becsüljem meg hétköznapi, apró örömeimet.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.