2011. március 14., 09:312011. március 14., 09:31
Múlt pénteken, ébredéskor még ezek a szavak visszhangoztak bennem, amikor a tévéképernyőn megjöttek a japán pusztulás első képei. Ha valakik, akkor a japánok valóban próbálnak igazodni a természeti erőkhöz, próbálnak belesimulni a világ összhangjába. A szorgalmas nép képes immár olyan felhőkarcolókat építeni, amelyek a 8-as erősségű földrengésnek is ellenállnak, de a szökőárral szemben tehetetlenek.
A legszörnyűbb látvány számomra az volt, ahogyan a helikopterből láttatott, félelmetes víztömeg közeledtét egyáltalán nem sejtették a biztos halál felé autózó gépkocsivezetők. A természeti erők eme irdatlan tombolásának látványa parányivá zsugorította hétköznapi bosszúságainkat, gyötrelmeinket. Jelentéktelenné tette azt, hogy nem szól vissza magyarul a sarki bolt elárusítója; hogy a katolikus egyház nem engedte be marosvásárhelyi tanulmányi házába a jobbikos Vona Gábort; hogy Kövér Lászlót a hét végén ugyanitt díjazták; sőt pillanatnyilag azt is, hogy volt egyszer egy Petőfi Sándor és Bem apó; hogy drágul az üzemanyag; hogy ismét rengeteget kell fizetni a februári gázfogyasztásért...
Másfelől ilyenkor döbbenhetünk rá arra, milyen mérhetetlenül fontos és megbecsülendő egy csésze forró feketekávé; egy csendes szobában tiszta ágyneművel bevont fekvőhely; kedvesünk egyetlen mosolya; egy békés városi vagy falusi utcakép; egy némán, sudáran az ég felé ívelő, hatalmas fenyőfa... Képzeljük csak bele magunkat annak az asszonynak a lelkivilágába, aki valahol egy tengerpart közelében néhány kisgyerekével arra vár, hogy megérkezzen az előre beharangozott, tíz méter magasságú hullámokat keltő szökőár.
Márai azt is írja Füves könyvében: „Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit...” Hát igen: hozzánk nagyon messziről jön ezúttal az intés. Nekem azt üzeni: becsüljem meg hétköznapi, apró örömeimet.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.