2010. március 31., 11:002010. március 31., 11:00
Ez aligha történhet másképp olyan körülmények között, hogy a vállalatok – esetünkben a készruhagyárak – különféle adók, illetékek és járulékok révén összesen legalább 50 százalékos adóterhet kénytelenek befizetni az államkasszába, s hogy a jelenlegi gazdasági világválság egyáltalán nem ösztönzi a felvásárlópiacot.
A különbség csak annyi, hogy míg a szénbányákat uniós előírásokra és elvárásokra hivatkozva állami utasításra zárták be, addig most a készruhagyártók önmaguktól kénytelenek faragni a költségeken emberek tömeges elbocsátása révén. Ráadásul utóbbi ágazatot nem helyi sajátosságként, hanem egyszerűen bérmunka gyanánt telepítették nemrég a régióba, ami azt jelenti, hogy a befektetőnek addig érdekes és érdemes az adott helyen vagy térségben embereket foglalkoztatni, amíg számára nyereséges.
Márpedig a hátrányos adó- és piaci szempontok mellett létezik a harmadik, miszerint a háromszéki készruhagyárak telepítésekor az egy főre eső átlagbér mindössze harminc euró volt havonta, ma viszont már ennek tízszerese, ami a befektető részéről ugyebár nagyobb költséget feltételez.
Ezek összességének köszönhető, hogy Erdővidéken és Kézdiszéken több mint kétszáz ember kénytelen megválni munkahelyétől, idő kérdése csupán, hogy a készruhagyártás mikor lép tovább olcsó termelési költségeket jelentő keleti országok felé.
Ilyen körülmények között újabb változásokra kényszerül a háromszéki munkapiac. Olyasvalami változatokat kell felfejleszteni, amelyeknek az adottságai, alapjai, lehetőségei helyben adottak. A festői Háromszéken kézenfekvő a munkahelyüktől most megválni kénytelen emberek százait foglalkoztató idegenforgalom és vendéglátás. Torockón kiválóan működik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok