2010. május 25., 09:352010. május 25., 09:35
A legbájosabb, hogy amint egyik-másik szürke ruhás, hétköznapi ember felfedezi magában a mélyre ásott művészt, azonnal mecénásokat is talál új hobbijához. Eddig asztalosként, szalagmunkásként vagy utcaseprőként ismertük a régi, kedves barátunkat, Pici Palkó bácsit, most pedig méltatlanul elfeledett tehetségként áll itt a nagyközönség előtt – hallható minden második tárlatmegnyitón. A megnyitó után persze még egy-két hétig a falon függenek a frissen keretezett remekművek, de azokat nagyrészt már csak azok a pókok látogatják, akik a porosodó galériák sarkaiban vertek tanyát.
Ami még érdekesebb, ezek a remekművek meg is vásárolhatók, adómentesen, csupán két, esetenként három minimálbért kérnek értük. Igazán nem nagy áldozat ezekért a darabokért, amelyek valamikor még sokat érhetnek, hiszen alkotóik olyan rejtegetett tehetségek, akik még életükben visszatértek a feledés homályából. Elképzelni sem merem, mi lesz, ha mondjuk úgy 100 év múlva bukkan elő egy-két csendéletük. De nemcsak ők érdekesek, hanem azok a költők, prózaírók is, akiknek évente jelenik meg kötetük, és komoly könyvbemutatókon olvasnak fel. Egyik-másik turnézik is, és kiválasztottként, tiszta ingyen teríti a kultúrát a laikus hallgatóság körében. Falun különösen nagy a sikerük, ők a kultúrházak visszatérő kedvencei. Ám dicséret is illeti őket, hiszen megérdemlik. Ha ők nem lennének, nem lenne kulturális élet a vidéki provincián. Az igazán nagyok, ahogyan mondani szokás, csak nagyon ritkán látogatnak el a magyar ugar széleire. Félnek, kitörik a szekerük kereke. Velük szemben a helyi erők egy percig sem törekednek országos, de még regionális hírnévre sem. Szerényen megmaradnak a saját kis közönségüknek, hiszen közülük valók, és nekik alkotnak. Más, az igazán tág értelemben vett nagyközönség meg sem értené őket, mert nem egyetemes élettapasztalat, hanem vidéki báj mozgatja rugóikat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok