2009. december 14., 10:382009. december 14., 10:38
A Machiavelli-típusú gyakorlati politizálásban megedződött RMDSZ-es vezérkart csöppnyi szégyenérzet, lelkiismeret-furdalás sem keríti hatalmába, amikor azzal a demokrata-liberális párttal tárgyal a kormányalakításról, amelynek államfőjelöltjéről nemrég még azt hangoztatta: túllépi hatáskörét, zsebre vágja a titkosszolgálatokat és az igazságszolgáltatást, semmibe veszi a parlamentáris demokráciát, hazudik, zsarol és megfélemlít.
Amikor a politikai prioritások megvalósítása érdekében az ördöggel való lepaktálás is csupán a megengedett eszközök egyike, magától értetődő az is, hogy a szövetség hátat fordít a vesztesnek bizonyult Mircea Geoanának (amiről mellesleg elvtársa, Adrian Năstase 2004 óta ugyancsak sokat tud mesélni) és a valósággal körülrajongott Johannis-projektnek. Megértjük, hiszen a politika már csak ilyen. A nagy baj ott van az RMDSZ-ben, hogy a Traian Băsescu megbuktatását célzó 2007-es népszavazáshoz hasonlóan ezúttal sem hajlandó elismerni nyilvánvaló kudarcát, tovább folytatja a ködösítést, a mellébeszélést.
Miközben az erdélyi magyarok többsége az RMDSZ által ostorozott Băsescu nevére ütötte a pecsétet december 6-án, még mindig akadnak politikusok, akik szerint „egészséges összhang van” a szövetség és a magyar választópolgárok között. Egy másik RMDSZ-es vezető következtetése abban a lesajnálásban merül ki, miszerint a lakosságnak „nincs kellő politikai kultúrája, és nagyon könnyen befolyásolható”.
Amellett, hogy a fenti megállapítás kísértetiesen hasonlít arra a két forduló közötti „aranyköpésre”, miszerint a két román államfőjelölt egyikére csak a cigányok, alkoholisták és prostituáltak voksolnak, eme logika szerint a választók csakis akkor adnak tanúbizonyságot „magas politikai kultúráról” és „megengedett befolyásoltságról”, ha arra ütik a pecsétet, akire az RMDSZ rámutat.
Jó lenne már végre leszállni a magas lóról, és alázattal kielemezni az elmúlt évek baklövéseit. Minél később történik meg, annál nagyobbat lehet esni.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.