2010. december 29., 10:042010. december 29., 10:04
Mégis iszonyúan nehéznek, kiábrándítónak tűnt az esztendő, melynek a lezárására készülünk. Olyan időszak után következett ugyanis, amikor minden arra jogosított fel, hogy többet reméljünk. A rendszerváltás utáni években a közérzetünket az határozta meg, hogy a kommunista rendszer minden öröksége összeomlik, semmi sem működik már, ami régen működött, megszűnnek a munkahelyek, nem jár az autóbusz, nem takarítják le a havat az útról. Az új évezredben azonban Románia a gazdasági növekedés útjára tért, és a növekedés, melyet eleinte csak a statisztikusok észleltek, pár éve az életszínvonalon is nagyot lendített. 2005-ben, 2006-ban arra gondolhatott az ember, hogy Románia látványosan kitör az elmaradottságból. Afféle kelet-európai kis tigrisként fogják majd emlegetni. A nyolcszázalékos gazdasági növekedés azt az illúziót keltette, hogy a fejlődésnek nincs határa. Szinte már-már nem érte meg külföldre menni dolgozni. Ha az ember a veszteglő gyurcsányi Magyarországra tekintett, már-már kezdett büszke lenni a román állampolgárságára. 2009-ben inkább csak beszéltünk a gazdasági válságról, az igazi csapást az idei év hozta. Ekkor derült ki, hogy a korábban biztonságosnak tűnő állami állások sem azok immár, hogy a negyedével, harmadával csökkentett fizetés nem elég a megélhetéshez. A legnagyobb kiábrándulást az az általános érzés hozta, hogy az ország voltaképpen nem a gazdasági válságba, hanem a vezetők hozzá nem értésébe bukott bele.
A választott vezetőkbe, a demokrácia önszabályozó képességébe vetett hit szenvedte a legsúlyosabb csorbát ebben az esztendőben. A lelkesedés, a bizalom légköre fagyott meg, és ez talán a legsúlyosabb hozadék. Ma a többség borúlátón tekint a jövőre, úgy gondolja, hogy a 2010-es év is átmeneti volt a 2009-es és a 2011-es között. Ami jön, az még kiábrándítóbb lesz.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.