2010. június 15., 11:262010. június 15., 11:26
A konvenció idején úgy tűnt, a kommunistaellenesség lehet az az elvi alap, amelyen szövetség köthető. Hamar kiderült azonban, a sajátosan magyar kérdésekben a szövetségesek ugyanolyan elutasítók, mint a kívülállók. 2000 és 2004 között az elszigeteltségből magyar támogatással kitörő Szociáldemokrata Párt (PSD) tűnt a következő barátnak. Traian Băsescu győzelme és a DA Szövetség 2004-es kormányalakítása azonban kijózanítóan hathatott a magyar politikusokra.
Azt láthatták, nyoma sincs már annak a megértésnek, amely korábban kétnyelvű feliratozást, aradi szoborállítást termett. A kisebbségi kérdésekben a PSD visszatért a nacionalista retorikához. A Nemzeti Liberális Párt volt a következő reménység. A Tăriceanu-kormány idején úgy tűnt, elvi alapjai is vannak az együttműködésnek. Az RMDSZ legutóbbi, kolozsvári kongreszszusát köszöntő politikusok közül egyedül Crin Antonescut jutalmazták vastapssal a küldöttek. Napjaink politikai fejleményei azonban azt mutatják, a liberális szövetség is csak konjunkturális volt. Crin Antonescu semmivel sem különb a többi bukaresti politikusnál; nacionalista hévvel viszonyul az oktatási törvény kisebbségbarát módosításaihoz, akárcsak Tőkés László EP-alelnökségéhez.
Noha az európai néppárti tagság elvi összetartozást sugall, Traian Băsescuval és a Demokrata- Liberális Párttal (PDL) az RMDSZ is csak konjunkturálisnak tekinti az együttműködést. Semmi kétség, hogy a PDL-t sem sikerül a közös kormányzás végére kisebbségbaráttá, megértővé tenni. Az RMDSZ e szomorú tapasztalatból arra következtetett: ha elvi társ nincs, alkalmi partnerekkel kell kielégíteni a vágyakat. Csak a Nagy-Románia Pártot zárta ki a potenciális társak közül. A szövetségnek azonban azt a kérdést is fel kell tennie, hogy nem maga gátolta-e meg a hosszú távú kapcsolat kialakulását azzal, hogy politikai hovátartozását sutba vágván hol az egyik, hol a másik párttal feküdt össze egy-egy kormányzati ciklus erejéig.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.