2010. június 15., 11:262010. június 15., 11:26
A konvenció idején úgy tűnt, a kommunistaellenesség lehet az az elvi alap, amelyen szövetség köthető. Hamar kiderült azonban, a sajátosan magyar kérdésekben a szövetségesek ugyanolyan elutasítók, mint a kívülállók. 2000 és 2004 között az elszigeteltségből magyar támogatással kitörő Szociáldemokrata Párt (PSD) tűnt a következő barátnak. Traian Băsescu győzelme és a DA Szövetség 2004-es kormányalakítása azonban kijózanítóan hathatott a magyar politikusokra.
Azt láthatták, nyoma sincs már annak a megértésnek, amely korábban kétnyelvű feliratozást, aradi szoborállítást termett. A kisebbségi kérdésekben a PSD visszatért a nacionalista retorikához. A Nemzeti Liberális Párt volt a következő reménység. A Tăriceanu-kormány idején úgy tűnt, elvi alapjai is vannak az együttműködésnek. Az RMDSZ legutóbbi, kolozsvári kongreszszusát köszöntő politikusok közül egyedül Crin Antonescut jutalmazták vastapssal a küldöttek. Napjaink politikai fejleményei azonban azt mutatják, a liberális szövetség is csak konjunkturális volt. Crin Antonescu semmivel sem különb a többi bukaresti politikusnál; nacionalista hévvel viszonyul az oktatási törvény kisebbségbarát módosításaihoz, akárcsak Tőkés László EP-alelnökségéhez.
Noha az európai néppárti tagság elvi összetartozást sugall, Traian Băsescuval és a Demokrata- Liberális Párttal (PDL) az RMDSZ is csak konjunkturálisnak tekinti az együttműködést. Semmi kétség, hogy a PDL-t sem sikerül a közös kormányzás végére kisebbségbaráttá, megértővé tenni. Az RMDSZ e szomorú tapasztalatból arra következtetett: ha elvi társ nincs, alkalmi partnerekkel kell kielégíteni a vágyakat. Csak a Nagy-Románia Pártot zárta ki a potenciális társak közül. A szövetségnek azonban azt a kérdést is fel kell tennie, hogy nem maga gátolta-e meg a hosszú távú kapcsolat kialakulását azzal, hogy politikai hovátartozását sutba vágván hol az egyik, hol a másik párttal feküdt össze egy-egy kormányzati ciklus erejéig.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok