Bálint Eszter
2018. november 26., 20:112018. november 26., 20:11
2018. november 26., 20:192018. november 26., 20:19
Ahogy egy takaró nem lesz hosszabb attól, hogy kivágunk egy darabot a végéből, majd azt a másik végéhez illesztjük, úgy nem lesz takarékosabb a kormány, ha úgymond egyik zsebéből a másikba teszi át a pénzeket, vagyis az egyik minisztérium által el nem költött összegeket a másikhoz irányozza át.
Márpedig ez történt pénteken, az év utolsó költségvetés-kiigazításakor. A cél kettős volt: úgy alakítani a rendelkezésre álló összegeket, hogy üsse a széle a hosszát, s közben a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt tartani a büdzsé hiányát. Elsősorban azért, mert a maastrichti szerződés értelmében így kell eljárni, ellenkező esetben szankciók jöhetnek, és nem utolsósorban azért, hogy a kormányzó szociálliberális koalíció az egész világ orra alá dörgölhesse, hogy mindenféle makrogazdasági prognózisok ellenére sikerült teljesíteni a hiánycélt.
Röviden ennyiben lehetne összefoglalni a pénteki kormányülés lényegét. És sajnos az már nemigen érdekli a brüsszeli illetékeseket, hogy milyen áron vagy éppen milyen mulasztások révén sikerült betartani a szabályokat. Hiszen ez olyan, mintha a tanár szemet hunyna afölött, hogy a diák puskázik, ha a lényeg mindössze annyi, hogy minél többen teljesítsenek az átlagon felül. Mert tulajdonképpen egy (megbocsáthatatlan) mulasztáson múlott ismét a jó tanulói minősítés: nem épültek a 2018-as évi állami költségvetésbe foglalt ütem szerint az autópályák, így az ott „megspórolt” pénzösszegeket át lehetett csoportosítani más helyre. Ezt meg persze senki nem sújtja kötelezettségszegési eljárással.
Azt viszont, hogy mi lesz jövőre, nem tudhatjuk. És minden jel arra utal, hogy a kormány sem tudja. Hiszen miközben „jobb helyeken” már rég megvan vagy készül a 2019-es büdzsé, addig nálunk érthetetlen politikai hajcihők töltik ki a kormányzó erők mindennapjait. Elég beszédes, hogy az eredetileg novemberre beharangozott minimálbér-emelést előbb decemberre halasztották, most meg januárra várható. (Ha várható.) Hiszen a kormánynak, mint a gyermeknek, amikor házi feladatot kell írnia, inkább csínytevésen jár az esze: ahelyett, hogy a köz- és a magánszféra 2019-es terveinek megalapozásához szükséges költségvetésen dolgoznának, itt a miniszter, hol a miniszteresdit játszanak.
Persze, nem ez az első alkalom, amikor azon kapjuk a (mindenkori) kormányt, hogy nem a leckeírás a legfontosabb számára, e sorok írója nem is igen emlékszik olyan évre az elmúlt tíz évből, amikor az év ezen időszakában ne kértük volna számon a kormányon, hogy hol a költségvetés, mekkora áfával, mekkora minimálbérrel stb. számolgathatják ki a cégek vagy akár a magánszemélyek jövő évi kicsiny kis vagy nagyobb büdzséjüket.
Ám a most kialakult helyzet talán minden eddigin túltesz. Adott ugyanis egy kormány, amely a jelenlegi szociálliberális kormánykoalíció regnálása óta ugyan hivatalosan már a harmadik, de nem titok – soha nem is kezelték akként –, hogy tulajdonképpen egy kormány volt mindvégig, a Dragnea-kabinet, amit a szociáldemokrata pártelnök azért nem irányíthat ténylegesen, mert ott az a „fránya” ítélet, amellyel felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották. Személyének és az általa felvállalt kormányprogramnak azonban biztosítania kellene/kellett volna a kormányokon átívelő kontinuitást.
Ehelyett több mint húsz minisztert váltottak le alig két év alatt, így csaknem hetven tárcavezető nevét kellett (volna) megjegyeznünk, és már a harmadik kormányfőnél járunk úgy, hogy egy történelmi ritkaságnak számító epizódon is túl vagyunk, saját kormánya ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványt szavazott meg a koalíció.
És ha nem lenne eléggé tragikomédiába illő mindez, akad, aki rátesz egy lapáttal: most Klaus Johannis államfő öntött olajat a tűzre, amikor meghosszabbította a kormányátalakítás körüli agóniát.
Tudjuk, elkezdődött az EP-, illetve elnökválasztási kampány. Csak tudnánk, hogy mikor ért véget a legutóbbi. A szélcsend és az uborkaszezon ugyanis ezt az országot messzire elkerüli. A számlát pedig mindig nekünk hozzák.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Gazda Árpád
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Rostás Szabolcs
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Balogh Levente
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Balogh Levente
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
Rostás Szabolcs
Románia leginkább ahhoz a katonához hasonlít, akire a csatában rálőttek, de szerencséjére a füle mellett elsüvített a puskagolyó – tömören így foglalható össze az államfőválasztás végeredményének legfőbb következtetése.
Balogh Levente
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
szóljon hozzá!