Kiss Judit

Kiss Judit

A félig üres és félig teli pohár

2018. június 25., 23:35

2018. június 25., 23:35

Ismét a fehér papír fölé görnyed az érettségin egy végzős nemzedék, amelynek tagjai nem mondhatják el magukról, hogy könnyebb, testhezállóbb, életszerűbb megmérettetésen vesznek részt, mint a korábbi generációk.

A közel 130 ezer diák ezekben a napokban vizsgázik mindabból, amivel az elmúlt tizenkét évben – de főként az elmúlt pár hónapban vagy hétben – abrakolt. Kap majd minősítést mindhárom (a kisebbségi diákok esetében mind a négy) tantárgyból, aztán a levegőben marad pár kérdés: az, hogy ez az átlag és ez az abrak mire elég, mire nem, miként látja a jövőben hasznát vagy kárát, hogyan kamatoztatja, és a többi.

Hétfőn a vizsgák sorában elsőként természetesen a román nyelv és irodalom következett. És természetesen a kisebbségi anyanyelven tanuló diákoknak is szó szerint ugyanazon tételek mentén kellett számot adniuk tudásukról, mint a román gyerekeknek. Oly sokszor háborogtunk már amiatt, hogy a hazai tanügyi rendszer e tekintetben nem tesz különbséget a diákok között, hogy lassan a felháborodás is fásulttá, fáradttá, megszokottá vált.

A most májusban az iskolát befejezőknek hajszálnyi esélyük sem volt arra tizenkét év alatt, hogy megvalósuljon az, ami – bár a mi szempontunkból normalitás lenne – minden kétséget kizáróan elérhetetlen idea és vágyálom egyelőre. Az, hogy idegen nyelvként tanulják az állam nyelvét és ekként adjanak számot tudásukról. Úgyhogy akárcsak a korábbi években ballagók, ez a végzős nemzedék is a változtathatatlanba szépen beletörődve biflázta a román irodalmat és nyelvtant, annak tudatában, hogy pontosan ugyanolyan kritériumok szerint mérettetik meg az érettségin, mint a román anyanyelvű diák.

A jelek szerint jó ideig így is marad mindez, óriási csodának kéne történnie, hogy belátható időn belül érezhetően változzon a szisztéma. Az pedig nem mondható el, hogy a mindennapi kommunikációban alig használt fordulatokat, szókincset felvonultató irodalmi szövegek, elemzések átrágása és visszamondása után az átlagos romániai magyar gyerek megtanulna románul: bár az érettségire talán felkészíti őket maga a felkészülés, a mindennapi kommunikációs helyzetekre aligha. Így továbbra is simán elképzelhető a rendszer egyik anomáliáját híven tükröző, immár közhellyé vált fejlemény, hogy a székelyföldi végzős, bár jelesre vizsgázik Tudor Arghezi-ből, egyetemi városba kerülve már nem boldogul az üzletben románul. Mindez a pohár üres feléhez tartozik.

De nézzük most a változatosság kedvéért a pohár teli felét: ezeknek a diáknemzedékeknek mindvégig alkalmazkodniuk kellett a nekik oly sok tekintetben nem kedvező tanügyi rendszer követelményeihez, meg kellett próbálniuk a víz színén maradni, sokszor az árral szemben evickélni. Bár tudásuk hézagos, képernyőfüggők, alig olvasnak, sok köztük a funkcionális analfabéta, és a magyar gyerekek nem tanultak meg románul, mégiscsak edzetté váltak. És a farkastörvények uralta világban remélhetőleg javukra válik, amit az iskolarendszerben tapasztaltak, hogy annak ellenére – vagy éppen csak azért is – boldogulhatnak, hogy nem előzékeny velük szemben a világ.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.