2012. október 01., 08:522012. október 01., 08:52
A következő évben már lett ugyan néhány társa az aszott kis gyümölcsnek, de a „gazdi” véget vetett ennek az araszolásnak, és jól lenyeste, hogy ezentúl terméstől roskadozó, új ágakkal törjön az ég felé. A „merénylet” utáni első évben nem történt semmi, már-már a kivágás fenyegette a fácska csonkját, de a következő évben nekilódult. Már az erkélyünkig nyúlt, sebaj, úgy látszik, kellett neki a metszés.
Egy tavaszi reggelen viszont döbbenten láttuk, hogy a szelíd-szende barackvirágoknak nyoma sincs, viszont az ágakról furcsa, szőrösnek tűnő, hernyószerű képződmények csüngnek alá. Atyaisten, mi lehet ez, csak a lakást el ne lepje: leengedett redőnnyel védekeztünk az azonosítatlan élőlény ellen – merthogy éltek azok a valamik, az biztos! Aztán elfeledkeztünk a fáról, mígnem nyár derekán beért a termés: fürtös, sötétbordó ribizliszerűség. Én, az ezotéria felé hajló irodalmár azonnal kimondtam: csoda történt.
És magyarázni is kezdtem, hogy a változó klíma, a szárazság és némi isteni tréfás kedv következményeként megtörtént a barackfa színeváltozása. Jelképiségének megfejtését is szerényen magamra vállaltam. Gyakorlatiasabb férjem viszont egyszerűen megkóstolta a bogyókat: madárcseresznye, mondta. Én ragaszkodtam a csodához, ő a gyerekkorából visszaköszönő ízhez, a kettő nem zárta ki egymást. Nálam beállt a kegyelmi állapot, neki semmi baja nem lett.
A véletlen viszont néhány napon belül három szakemberrel is összehozott, és mindhárman ugyanúgy értelmezték az én dédelgetett csodámat: eredetileg egy erdei fába oltották a barackot, a radikális metszés az oltás alatt érte, és az új hajtás a régi anyanövény lett. Megértettem, elfogadtam, de maradt egy kis lebegő szomorúság bennem: a környező kutyavilágban, a sok hőzöngés, hazudozás, gyalázkodás közepette olyan jó volt hinni a csodában. De ha nem, hát nem. Várhatom tovább reménykedve a jobbra fordulást, megpróbálok együtt élni heveny csodahiányommal, s ha egyszer valóban megváltozna valami, úgy örvendezni neki majd, mint a barackfa ágán kinőtt madárcseresznye fürtnek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Látogatottsági adatok