A népszerű vásárhelyi előadó zenéjében a pop, soul, jazz, r&b, funk stílus ötvöződik
Fotó: Facebook
A marosvásárhelyi Vizi Imre lenne az egyetlen magyar résztvevő az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, amennyiben megnyerné a romániai válogatóverseny következő fordulóit, ugyanis Magyarország idén nem veszt részt a nemzetközi dalversenyen. Az erdélyi zenész neves román előadókat maga mögé utasítva jutott be a legjobbak közé az elődöntőbe nemrég kiadott Sparrow című dalával.
2022. január 07., 10:442022. január 07., 10:44
Miután Magyarország nem vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, a marosvásárhelyi Vizi Imre lenne az egyedüli magyar a nemzetközi versenyen, amennyiben megnyerné a romániai szakaszt. Az előadóművész bejutott a hazai válogató elődöntőjébe, amelynek negyvenöt versenyzőjét több mint kétszáz előadó közül választotta ki a zsűri. Ha megnyeri a romániai megmérettetést, Vizi a május 10. és 14. között Torinóban tartandó Eurovíziós Dalfesztiválon képviselheti Romániát és az erdélyi magyarokat.
Az elődöntőt, amelyet a román közszolgálati televízió élőben közvetít, két szakaszban rendezik meg. Először húsz versenyzőt választanak ki, akik február 12-én mérik össze tudásukat.
A döntőbe tíz előadó kerül be, akik közül a zsűri március 5-én választja ki azt, aki Romániát fogja képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon. A rajongók is szavazhatnak kedvenceikre a verseny hivatalos Facebook-oldalán: öt dalt juttathatnak a második elődöntős szakaszba, a zsűri pedig további tizenötöt. Az énekes és dalszerző a nemrég kiadott Sparrow című dalával nevezett be az országos versenybe.
– idézi a Krónikához eljuttatott közlemény Vizi nyilatkozatát.
A közkedvelt marosvásárhelyi előadó színházi zenét, reklámzenét, filmzenét is készít, emellett a HaHaHa Production zenei produkciós iroda dalszerzője. Saját alkotásait három nyelven írja, de leginkább az angol nyelv dominál a pop, soul, jazz, r&b, funk stílusú elemek ötvözetében.
Ugyanabban az évben decemberben Vizi Imre egyedül próbálkozott, de ezúttal a román fővárosban, a Vocea României (Románia Hangja) verseny második helyezettjeként futott be Marius Moga mentoráltjaként. Akkor ismerte meg a marosvásárhelyi zenészt az egész ország. Ezenkívül 2014-ben bekerült már az Eurovíziós Dalfesztivál román válogatójának döntőjébe Kind of girl című szerzeményével, és a zsűri pontjai alapján második helyezést ért el.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
szóljon hozzá!