Tökfesztivál és adománygyűjtés Szovátán

Tökfesztivál és adománygyűjtés Szovátán

Fotó: Gligor Róbert László

A turisztikai csúcsidőn kívül is életet lehel a fürdővárosba egy olyan rendezvény, mint a hétvégi szovátai tökfesztivál – mondta Fülöp László Zsolt polgármester a több ezer embert megmozgató rendezvényről. 

Gligor Róbert László

2016. október 16., 19:232016. október 16., 19:23

A Maros megyei Szovátán harmadízben szervezett fesztivál keretében pénteken délelőtt rezesbanda és huszárok vezetésével több száz középiskolás diák vonult végig a városon, további hétszáz apróságot buszokkal szállítottak a helyszínre. Fülöp László Zsolt polgármester fogadta őket, megköszönve, hogy bekapcsolódtak a programba. Az óvodások, elemi és általános iskolások összesen 38  őszi kompozícióval töltötték meg a Rózsák útja lezárt szakaszát, míg 12 középiskolás diákcsoport 16 vendéglátó-ipari egység előtt díszítette fel a teret.

Pénteken az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű karitatív kezdeményezés keretében a polgármester mellett a Caritas és az egyházi elöljárók mondtak köszönetet mindazoknak, akik gondoltak a nincstelenekre. A szovátaiak adományokat vittek, amelyekből karácsonyra élelmiszercsomagokat juttatnak a rászorulók asztalára. A Medve-tó körüli erdőkben kalandjátékokat szerveztek, amelyekbe a magyarországi testvérváros, Tata diákjai is bekapcsolódtak, este pedig diákzenekar szórakoztatta az ünneplőket.

Szombaton ismét ellepte a sétányt a tömeg, amely az ötletes, színes díszítéseket, tökből és egyéb terményekből kivitelezett mesejeleneteket csodálhatta meg, de számos standon sült tököt, tökös süteményeket, préselt gyümölcsleveket, lekvárokat, méztermékeket kínáltak, de kézművesekkel is találkozhattak. Sokan megcsodálták azt a 195 kilogrammos óriástököt, amelyet a nyárádszentbenedeki Kilyén Károlytól szállítottak a helyszínre. Az egyik udvaron egy helyi lovarda pacijait is kipróbálhatták a kisgyerekek, ugyanitt állatsimogató is volt, hőlégballont is beszerveztek, míg egy másik helyen íjászatot tanítottak. A színpadon folyamatosan szólt a zene, egymást váltották a tánccsapatok, volt bábszínház és koncert is, míg a vasárnapi programban hangsúlyosan jelen volt a néptánc is, de színdarabot is bemutattak, majd az Intermezzo kamarakórus és a Titán zenekar fellépései zárták a háromnapos rendezvényt.

Már első nap elérte a látogatók száma a négyezer főt, ez a szám a továbbiakban növekedett. Szováta volt polgármesterét, a Maros Megyei Tanács elnökét, Péter Ferencet is a sétányon találtuk. Mint elmondta, a rendezvény egyre nagyobbá válik, és az a fontos, hogy a helyi iskolákat összefogja a közös munka és szórakozás, sokan készítenek egy-egy művet, amelyet a szovátaiak és az ideérkezők megcsodálhatnak. „Olyan őszi fesztivál ez, amely sok turistát idecsal, mert valóban van mit megnézni, van min csodálkozni” – nyilatkozta a megye vezetője. Ez a fesztivál pedig bebizonyította, hogy „nemcsak a turistáknak, hanem magunknak is szervezzük”. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 05., vasárnap

Ma már inkább az állatok jogait helyezi előtérbe az erdélyi vegán közösség

Kezdetben sokan a növényi alapú étrend egészségre gyakorolt pozitív hatása miatt vonták ki teljesen étkezésükből az állati eredetű eledeleket, idővel viszont az erdélyi vegánok számára az állatok jogainak tiszteletben tartása került előtérbe.

Ma már inkább az állatok jogait helyezi előtérbe az erdélyi vegán közösség
2024. május 05., vasárnap

Dobos-torta, krémes és konyakmeggy – a Százéves Cukrászdában jártunk Gyulán

Korábban többször megfordultam vendégként a gyulai Százéves Cukrászdában, ezúttal azonban Balogh László mestercukrász kalauzolásával tekinthettünk bele a magyar cukrászat történetébe és a hagyományőrző receptjeiben, több terméküket is megkóstolhattuk.

Dobos-torta, krémes és konyakmeggy – a Százéves Cukrászdában jártunk Gyulán
2024. május 04., szombat

Múltidéző babakiállítást „adott a városnak” Sinka Zita sepsiszentgyörgyi gyűjtő

Nem tesz különbséget több mint ezer díszbabája között Sinka Zita, akinek mindegyik darab egyformán kötődik lelkéhez. A sepsiszentgyörgyi gyűjtő tematikusan berendezett kiállításáról, a legrégebbi, 19. századi példányáról, régi álmáról beszélt.

Múltidéző babakiállítást „adott a városnak” Sinka Zita sepsiszentgyörgyi gyűjtő
2024. május 03., péntek

Sikeresen útnak indította űrszondáját a Holdra Kína

Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról.

Sikeresen útnak indította űrszondáját a Holdra Kína
2024. május 03., péntek

Elhunyt a Szabad Európa Rádió magyar mohikánja, aki az erdélyi magyarok rendszerváltás előtti helyzetét is dokumentálta

Életének 77. évében elhunyt Rajki László újságíró, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori munkatársa – tudatta családja pénteken.

Elhunyt a Szabad Európa Rádió magyar mohikánja, aki az erdélyi magyarok rendszerváltás előtti helyzetét is dokumentálta
2024. május 03., péntek

A Nyilas Misi Egyesületet támogatja erdélyi előadás-sorozatával Balogh Ottó író, életvezetési mentor

Partiumi, erdélyi és székelyföldi városokban tart előadás-sorozatot Balogh Ottó Budapesten élő író, életvezetési mentor, aki a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület egyik támogatója.

A Nyilas Misi Egyesületet támogatja erdélyi előadás-sorozatával Balogh Ottó író, életvezetési mentor
2024. május 02., csütörtök

Legközelebb 22 év múlva láthatunk olyan látványos csillaghullást, mint most hétvégén

Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Legközelebb 22 év múlva láthatunk olyan látványos csillaghullást, mint most hétvégén
2024. május 02., csütörtök

Van, ahol a mesterséges intelligenciát is bevetik a medvetámadások ellen

A mesterséges intelligencia segítségével igyekeznek védekezni a medvetámadások ellen a japánok.

Van, ahol a mesterséges intelligenciát is bevetik a medvetámadások ellen
2024. május 01., szerda

Ha május elseje, akkor miccs – Aki nem süt, rendel magának

Romániában valósággal összefonódott a május elseje a miccsel, a sörrel és a jókedvvel, azt pedig, hogy mennyivel népszerűbb a csórékolbász ezen a napon, mint az év többi részében a futárapplikációk forgalma is kellőképpen leképezi.

Ha május elseje, akkor miccs – Aki nem süt, rendel magának
2024. május 01., szerda

Otthon ünnepli a munkát a romániai lakosság többsége, kevesen mennek kirándulni május 1-jén

A romániai lakosság 65,6 százaléka általában otthon tölti a családjával a május elsejei munkaszüneti napot, 12,5 százalék kirándulni megy, 3,4 százalék pedig elutazik a Fekete-tengerhez – derül ki az INSCOP felméréséből.

Otthon ünnepli a munkát a romániai lakosság többsége, kevesen mennek kirándulni május 1-jén