Fotó: Facebook/ Mihai Bacalu
Menő fesztivál, menő rendőrautók: több száz lóerős autókkal járőröznek a kolozsvári rendőrök az augusztus 3–6. között zajló, a bulizni vágyókat világ minden tájáról mágnesként vonzó Untold idején – irányította rá a figyelmet a helyi sajtó.
2023. augusztus 03., 14:222023. augusztus 03., 14:22
Ford Mustang Mach-E típusú, vagyis elektromos autókról van szó, amelyeket a Ziar de Cluj portál értesülései szerint az Untold idejére kapott kölcsön a rendőrség egy helyi autókereskedőtől.
amelyen „rendőrség” matrica volt látható.
Miután a képek virálissá váltak a közösségi médiában, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság közleményben sietett pontosítani a helyzetet.
„A közösségi felületeken megjelent képek miatt, amelyeken »feliratos autók« láthatóak, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság PR-osztálya felhatalmazást kapott, hogy a következőket közölje:
A mai nap folyamán, az autók átvételekor a rendőrség képviselői megállapították, hogy az autókra »rendőrség« feliratot ragasztottak, ezért intézkedtek a matrica eltávolításáról” – közölte szerdán a rendőrség.
A helyi portál szerint amúgy összesen 17 ilyen Mustang rója a kincses város utcáit az Untold idején.
A modell amúgy 2021 végétől elérhető Romániában, és az alapszéria induló ára 49 800 euró, 269 lóerős motorral és 450 kilométeres hatótávval rendelkezik.
Alig néhány hete kapták használatba a romániai rendőrök legújabb, Németországból beszerzett BMW járőrkocsijaikat, Kolozsvárott máris sikerült egyiküket összetörni.
Megérkeztek Romániába az első gépkocsik azon BMW-flottából, amelyet a román rendőrség vásárolt.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.
A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.
A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.
Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
szóljon hozzá!