Fotó: G4Media
Megérkeztek Romániába az első gépkocsik azon BMW-flottából, amelyet a román rendőrség vásárolt.
2023. március 12., 11:232023. március 12., 11:23
2023. március 12., 11:432023. március 12., 11:43
A G4Media portál szombati beszámolója szerint egyik olvasójuk lefényképezett egy trélert, amely a román rendőrség színeire festett, német gyártmányú járőrkocsikat szállította.
A teherautón a rendőrség által kiírt közbeszerzési eljárást megnyerő Automobile Bavaria jelzései voltak láthatók.
Az Országos Börtönigazgatóság alkalmazottait tömörítő szakszervezeti tömb (FSANP) szerdán kiadott közleményében bírálja a belügyminisztérium által tervezett BMW-vásárlást.
Az Europol rendőrszakszervezet szeptember végén bírálta a közlekedésrendészetnek szánt, első körben 100, összesen legfeljebb 600 BMW 320ix típusú gépjármű megvásárlásáról szóló keretmegállapodást. Azt róják fel, hogy a közbeszerzés megszervezése előtt nem egyeztettek velük, és a kiírásban megszabott műszaki feltételek nem felelnek meg a közlekedési rendőrök valós igényeinek.
A cég ugyanakkor ezt cáfolta, leszögezve: Schmidt már régóta nem tölt be semmilyen tisztséget a cégnél, és nem folyik bele a működésébe.
Ezért szerintük nem lehet semmilyen összefüggés Schmidt magánélete – vagyis a Iohannisszal ápolt barátsága – és a cég működése között.
Megpróbálta eloszlatni a gyanút a rendőrség vezetője, Benone Matei is, aki szerint a vádak „alaptalanok” és „rosszhiszeműségről árulkodnak”, ezekkel a cél rontani az intézmény megítélésén, megrendíteni az embereknek a rendőrségbe vetett bizalmát.
„Valahányszor vásárolt valamit a Román Rendőrség, legyen az autó vagy fegyver, voltak kritikusok, akik hamis vagy félinformációkat dobtak be a köztudatba, gyanúsítgatásokkal és összeesküvés-elméletekkel álltak elő. Minden egyes alkalommal bebizonyosodott mindennek az ellenkezője, a beszerzések jogszerűsége” – idézte Benonet az Agerpres hírügynökség.
Alaptalannak és rosszhiszeműnek nevezte a Román Rendőrség vezetője az intézmény állományába kerülő, első körben 100 BMW típusú gépjármű beszerzési eljárásával kapcsolatos vádakat.
Hozzátette, a közbeszerzési eljárást végig nyomon követte az Országos Közbeszerzési Ügynökség (ANAP), amelynek a jóváhagyása nélkül nem írhatták volna alá a keretszerződést. Ugyanakkor az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácsnál (CNSC) egyik közbeszerzést sem támadták meg, nem emeltek kifogást sem a pályázati dokumentációban előírt követelmények, sem az eredmény ellen.
Hangsúlyozta, a szerződés értelmében egy autóért a rendőri munkához szükséges felszereltséggel együtt 32 ezer eurót kell fizetniük, miközben ennek a modellnek az eredeti ára meghaladja a 38 600 eurót.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!