Több Mohamedet nem rajzol a karikaturista

„Minden kiadás kínszenvedés volt, mert a többiek már nincsenek itt" – ezzel indokolta Renald Luzier „Luz", hogy otthagyja a Charlie Hebdót. A karikaturista egyike volt a párizsi szatirikus lap elleni január 17-ei terrortámadás túlélőinek, de nem bírta a tíz újságíró és két rendőr halálát okozó merénylet utáni lelki nyomást – írta a Reutersre hivatkozva az Index.

Hírösszefoglaló

2015. május 20., 09:192015. május 20., 09:19

„Álmatlan éjszakákon felidézni a történteket, azon gondolkodni, hogy mit tett volna Charb, Cabu, Honoré, Tignous\" – mondta Luz, aki a merénylet utáni első lapszám borítóján lévő karikatúrát is készítette.

A máskor 60 ezer példányszámban kinyomott hetilapot végül nyolcmillióan vették meg világszerte. A rajz ismét egy Mohamed-karikatúra volt, amelyen a vallásalapító egy „Je suis Charlie\" feliratú táblát tart maga elé. Luz azonban azt mondta, nem akar hírekkel foglalkozó karikaturistaként dolgozni és többé nem kíván Mohameddel sem foglalkozni, mert elege van a témából.

„A támadást a terroristák az iszlámot gyalázó karikatúrákra hivatkozva hajtották végre, és akadtak mások is, akik fölösleges provokációnak tartották a lap rajzait – noha azok nem annyira a vallásról, mint inkább az arra hivatkozó terroristák kifigurázásáról szóltak\" – mondta a karikaturista.

Luznak nem csak Mohamedből van elege, de a támadás után őt elérő felhajtásból is. Attól fél, hogy elveszíti inspirációját, mert minden munkáját nagy figyelem kíséri, mintha valami hős lenne. „Nem vagyunk hősök és nem is akartunk azok lenni\" – mondta a lapnál 23 éven át dolgozott karikaturista, aki szeptemberben távozik a Charlie Hebdótól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén