Az idei Székelyföldi Lovas Ünnepen is több mint 300 fellépő lesz, több mint 50 kikapcsolódásra alkalmas programpontban – jelentették be gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatón a szervezők. A Gyergyói Lovas Napokat tavaly Székelyföldi Lovas Ünnepnek keresztelték át, és mintegy tízezer ember fordult meg a kétnapos rendezvényen.
2015. augusztus 13., 17:402015. augusztus 13., 17:40
Ebben az évben szeptember 12–13-án, immár nyolcadik alkalommal szervezik meg, szintén a gyergyószentmiklósi lovaspályán. A sajtótájékoztatót Bajkó Tibor, a Krigel Sportklub elnöke, a szervezésben részt vevő felesége, Bajkó Ildikó, valamint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke tartotta a Krigel székhelyén.
Borboly Csaba kijelentette: a rendezvény sikerére, bővülésére való tekintettel időszerűnek tartja, hogy a megyei tanács növelje az eddig erre a célra elkülönített összeget – amely idén is, tavaly is 32 ezer lej volt –; ehhez kérni fogja kollégái támogatását. Az elöljáró, akárcsak tavaly, ezúttal is Székelyföld legnagyobb kalákájaként jellemezte azt az összefogást, amely a rendezvényt övezi, és ebben az évben különösen nehéznek tartja a szervezést, mivel egyes támogatók „nehéz helyzetbe kerültek\".
\"A Székely Vágta mellett ez a másik olyan nagy lovas esemény, amely Székelyföld hírnevét öregbíti az országhatáron túl is. Nagyon jónak tartom, hogy egyre több ilyen eseményt szerveznek régiónkban, ami azt jelenti, hogy a lovak szeretete, a róluk való gondoskodás jelentős a térségünkben, és egyre inkább hasznosítják nemcsak a turizmusban, hiszen nálunk is működik például a lovas terápia, ami a korai fejlesztésben jelent nagy lehetőséget\" – fogalmazott a megyeelnök.
Mint elhangzott, az Iskola másként programban már megszokottá vált a lovas farmok meglátogatása, a lovaglás. Az iskolai tornaórákat időnként meg lehetne szervezni egy-egy lovardában is, így nemcsak a tehetősebb szülők gyerekeinek nyílna lehetőségük a lovaglás élményének megtapasztalására. Borboly Csaba szerint amellett, hogy színes, változatos programot kínál a Székelyföldi Lovas Ünnep, segít abban, hogy a gyerekeket el lehessen csalogatni a televízió vagy a számítógép elől. Bajkó Tibor kiemelte, a gyergyói rendezvény székelyföldivé terebélyesedésében már tavaly is segített Kovászna Megye Tanácsa, idén pedig Maros megyét is bevonták.
gazi négyes fogat munkájának nevezte a szervezést, e „fogat\" tagjai a versenyzők, a támogatók, a szervezők és nem utolsósorban a nézők. A Krigel elnöke köszönetét fejezte ki a támogatóknak, és elmondta, hogy további szponzorokat keresnek. \"Az előző években minden alkalommal 200 körüli volt a támogatók száma. Jelen pillanatig már 150 támogatóval tárgyaltunk, és lesznek további tárgyalások, a rendezvény költségvetése 100 000 lej körüli. Sok támogatást természetben kapunk, például takarmány formájában\" – közölte.
Felhívta a figyelmet a 6–14 év közötti gyerekek számára meghirdetett versíró és rajzpályázatra, amelynek célja a lovak és a lovas világ bemutatása úgy, ahogy a gyerekek látják. A pályamunkák beküldésének határideje szeptember 7., délután 16 óra. Az ünnepen lovasíjászat, díjugratás, lószemle, munkalovak és szekeresek versenye, fogathajtás, polgármesterek csatája, lovas erőpróbák, vicces vetélkedők várják többek közt a közönséget. Megszervezik a hagyományos Pál Ágnes-kupát, ezen kívül szabad idomítás, lovas ügyességi verseny, lovas terápia is szerepel a programban.
A lovas ünnepen részt vesznek a magyarországi Szent György-lovagok, továbbá gyerekprogramokkal is várják a családokat, és a malackergető verseny sem marad el. Fellép a Hóvirág néptáncegyüttes és a ditrói fúvószenekar, a Benedek&Mayer Duó, a Vaskertes iskola fiatal művészei, népdalénekesek. A szombati nap estéjén a Full Screen együttes koncertjén vehet részt a közönség.
A szervezők a Krigel Sport Klub, Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Agrárkamara, Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ. A belépés, mint mindig, most is ingyenes. További információ a rendezvényről a www.facebook.com/szekelyfoldi.lovasunnep oldalon található.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
szóljon hozzá!