A tehetségkutatás a legfőbb célja az Erdélyben először turnézó Stand-up Budapestnek

Stand-up Budapest

A Stand-up Budapest fellépői a magyar fővároson kívül kisebb-nagyobb vidéki helyszínekre és külföldre is eljutnak

Fotó: Facebook/Stand-up Budapest

Erdélyi turnéra indulnak március 21–23. között a Stand-up Budapest fellépői, akik Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen nevettetik meg a közönséget. Szőke Dániel (művésznevén Daniel Blond), a magyarországi társulat rendezvényszervezője, illetve egyik fellépője céljukról, a debütáló körútról, a feltörekvő humoristákról beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2025. március 20., 18:412025. március 20., 18:41

2025. március 21., 08:142025. március 21., 08:14

– A Stand-up Budapest neve talán még sok erdélyi humorkedvelő számára ismeretlen. Mikor, milyen céllal alakult meg a klub, illetve a társulat?

– A Stand-up Budapest 2018-ban alakult meg. A kezdeti időszakban angol nyelven, majd magyarul zajlottak a programok. Annak idején nem igazán volt olyan klub Magyarországon, ahova csak úgy be lehetett menni amatőrként, vagy kezdőként azzal a céllal, hogy kipróbálja magát az ember ebben a műfajban.

Idézet
A klub egyik célja, hogy lehetőséget biztosítson mindazok számára, akik ki szeretnék próbálni magukat a stand-up világában, legyen szó fiatalról vagy idősebbről.

Jómagam is 31 évesen csöppentem bele a komédia világába egy évvel ezelőtt. A legfőbb célunk a tehetségkutatás, mondhatni olyanok vagyunk mint egy fociakadémia. Több mint két éve együttműködünk a Dumaszínházzal, amire nagyon büszkék vagyunk. Az elmúlt időszakban többen is kerültek ki tőlünk, akik ma már a Dumaszínház fellépőinek mondhatják magukat, például Török Ádám (Stand-up Budapest vezetője), Sipos Orsolya, Major Vanda, Lencz Máté.

Stand-up Budapest Galéria

Szőke Dániel szerint a társulat már nagyon várja az erdélyi fellépéseket

Fotó: Facebook/Stand-up Budapest

– Első alkalommal léptek fel erdélyi színpadokon?

– A Stand-up Budapestnek ez lesz a debütáló turnéja Erdélyben. Nagyon várjuk már. Leginkább Magyarországon belül szoktunk fellépni. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert egyre több helyre sikerül eljuttatni a csapatot Budapesten kívül kisebb-nagyobb vidéki helyszínekre is, ahol mindig szívélyesen fogadnak minket. Tavaly volt az első külföldi turnénk, amikor is Szerbiában, pontosabban Vajdaságban volt lehetőségünk Szabadkán és Magyarkanizsán is színpadra állni az ott élő magyarok előtt. Azóta is hatalmas mosollyal emlékszek vissza rá.

Stand-up Budapest Galéria

A magyarországi társulat legfőbb célja a tehetségkutatás

Fotó: Facebook/Stand-up Budapest

– Ezúttal milyen feltörekvő humoristák mutatkoznak be a kolozsvári, marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi eseményeken?

– Az erdélyi turnénak péntek reggel öt fővel vágunk neki Budapestről. A legfontosabb emberrel kezdeném a listát, Fehér Gáspárral, aki egyben a sofőrünk (nevet), és ő is a feltörekvő humoristák közé tartozik. Rajta kívül pedig Börcsök Bálint, Pintér Fanni tart még velünk az úton.

Szeretném külön kiemelni Said Dánielt, aki a legnagyobb név lesz az erdélyi túrán.

Said kolléga már a Dumaszínház fellépője, emellett pedig rendszeres Showder Klub-fellépő és Felméri Péter állandó előzenakara. Ő már volt nálatok, így a GPS mellett Daniban bízunk leginkább (nevet). A fellépők mellett én is a csapattal tartok mint társszervező, illetve a három stand-up estének a műsorvezetője.

Ami a helyi erőt illeti, a turné másik szervezőjeként (helyi főszervezőjeként) Forgács Rudolf is színpadra áll majd, továbbá a Teshow kincses városi magyar stand-up comedy csapat többi tagja is megmutatja magát Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen is.

– Milyen viszonyt ápoltok az erdélyi humoristákkal, gyakoriak a közös fellépések?

– Igazán friss ez a kapcsolat. Tavaly ősszel az egyik Dumaszínházas tehetségkutatón, a Fiatal Félőrültek Fesztiválján (18 év után idén tavasszal megszűnt) Török Ádám mutatott be Forgács Rudolfnak. Ádám fejéből pattant ki az ötlet, hogy hozzunk össze egy erdélyi turnét, így hát Rudival belevágtunk a tervezésbe, és így született meg az egész. Innen is köszönöm Rudinak azt az energiát, amit beletett már eddig is a szervezésbe. Úgy gondolom, hogy ez a mostani turné egy gyümölcsöző kapcsolat első fejezete csupán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk