Népszerűnek bizonyult a gyergyói stand a Székely Fesztiválon

Alig telt el pár nap és már vannak visszajelzések, érdeklődnek a Székely Fesztiválon népszerűsített szórólapok alapján a gyergyói turisztikai egységek ajánlatai iránt – beszélt Bajkó László gyergyószentmiklósi önkormánzati képviselő a hét végi budapesti rendezvény eredményeiről. 

Baricz-Tamás Imola

2015. május 05., 18:312015. május 05., 18:31

Hozzátette, népszerűnek számított a gyergyóiak közreműködésével készült töltött káposzta, ennyi ember egy sorban sohasem állt töltött káposztáért. Barti Tihamér, Hargita megye tanácsának alelnöke úgy fogalmazott, örül, hogy a hat éve elkezdett székelytermék-mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely Fesztivált tartottak Budapesten.

A fesztiválon bemutatkozott Hargita, Kovászna, Maros megye, valamint olyan magyarországi szervezetek, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A Székely Szeretetszolgálat Alapítvány azzal a céllal álmodta meg a rendezvényt, hogy az anyaországban élők számára minden értékével együtt sikerüljön bemutatni a tömbmagyar régiót.

Bajkó László elmondta, népszerűnek bizonyult a Gyergyószentmiklós és környéke kikapcsolódási lehetőségeit bemutató turisztikai hívogató is, a stand hátterében a Gyilkos-tó látképe állt kedvcsinálóként.

„A felhívásra 17 turisztikai egység jelentkezett így az önkormányzat turisztikai irodájával közösen összegyűjtött szórólapokat, reklámanyagokat tudtunk a fesztiválra vinni, és mind egy szálig ki is szórtuk azokat. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a fesztivált azoknak szervezték, akik érdeklődnek Székelyföld iránt, sikeresnek véljük a részvételt, hiszen azok az információk, melyeket asztalra tettünk, értő emberek kezébe kerültek” – fejtette ki Bajkó.

Hozzátette, a közeljövőben kimutatást szeretnénk készíteni, felmérni a Székely Fesztiválon való szereplés hozadékát. „Remélhetőleg a Székely Fesztivál is hozzájárul ahhoz, hogy helyi szinten nagyobb együttműködésre sarkallja a különböző turisztikai szolgáltatókat, ötleteket ad a hathatós kínálati csomagok összeállításához. 

A háromnapos rendezvény- és vásári forgatagban termelők és kézművesek kínálták portékájukat árusításra, kóstolásra, és székely termékek, helyi sajátosságok kapcsán is hangzottak el előadások, beszélgetések. Többek között a gyergyószentmiklósi Székelyfalat, Páll Etelka gyapjúfestékesei, Gáll Erzsébet termékei, a tekerőpataki Bálint-sajtosok iránt is nagy érdeklődés mutatkozott. Kisné Portik Irén néprajzkutató előadásában a nap és a madár motívumának népi jelentéseit, ezek közös előfordulását mutatta be az érdeklődőknek.

Az Udvarhelyi Híradó Kft. asztaláról is igen gyorsan fogyott az újság. Pál Lóránt, a Gyergyói Hírlap munkatársa szerint számos magyarországi böngészte az újságokat, akik jelezték, a Székelyhon hírportálon is követik az itteni eseményeket. A fesztiválon a Székelyföldről elszármazottak is felkeresték a gyergyószentmiklósiak standját, elbeszélgettek az itthoniakkal. A főszervezők elmondása szerint a fesztivált a jövőben is megtartják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén