Fotó: Rab Zoltán
Élénk érdeklődés övezte Földes László Hobo marosvásárhelyi fellépéssorozatának első, Jim Morrison-estjét és az azt követő közönségtalálkozót.
2015. április 21., 19:442015. április 21., 19:44
Bár az előadó a színpadról lelépve ellenérzésének adott hangot, amikor az Erdély Televízió megpróbált interjút készíteni vele, végül beleegyezett, hogy a beszélgetést kérdés-felelet formájában rögzítse a kamera.
„Jim Morrison a példaképed?” – hangzott el az első kérdés, mire jött a válasz, hogy „nem, ha valaki a példaképem volt, akkor az Jagger”. A Rolling Stonest ugyanis két évvel korábban ismerte meg, mint a Doors zenekart – mondta Hobo. Azt is kifejtette, miként történt a versek, dalok kiválasztása.
„Az egyik szempont egy-egy Morrison vers kiválasztásánál az volt, hogy el tudom-e énekelni, vagy sem. Olyan stílusa van, hogy egyrészt nem szabad, másrészt meg nem is lehet utánozni. Nagyon sok munka van egy-egy ilyen műsor összeállításával, annál is inkább, mert ha valaki nem tud angolul, akkor még több nagyobb energiára, időre van szüksége, hogy lefordítsa a szövegeket” – avatott be a kulisszatitkokba.
Kezdett angolul tanulni, angolul tudó barátai segítségét is igénybe vette, végül megszülettek az olyan szövegek, mint például a Gyere babám, lobbants lángra című dalé, amelyet a közönség magyarul énekel. „Tegye fel a kezét, aki holnap este is eljön” – kérte a közönségtalálkozó résztvevőit Hobo, aki örömmel nyugtázta, valamennyien jelezték, hogy József Attila-estjét is megnézik.
Úgy fogalmazott, József Attilát teljesen „kisajátította”, mert míg Morrisont meg akarta mutatni, József Attila-estjei leginkább róla szólnak. „Nem tudok semmit mondani róla, én a verseket mondom” – szabadkozott Hobo, bocsánatot kérve a közönségtől, hogy „nem beszél jól”, majd hozzátette: „amiért idejöttem, azt megcsináltam”.
Szó esett még Radnóti Miklósról, akinek a verseibe „beleesett”, Csokonai Vitéz Mihályról, akinek a műveivel szintén elkezdett foglalkozni, majd Ady Endrére is kitért. „Ady egy cunami volt, én egy vadállat vagyok” – mondta, hozzátéve, nem szeretné, ha összehasonlítanák a költővel. „Ha eljöttek a Morrison-estre, jöjjenek el a Viszockijra is” – kérte a közönséget az előadó, aki a Gulágra is ellátogatott, hogy lássa, milyen nehéz körülmények között is képesek voltak gyönyörű verseket alkotni a foglyok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!