2013. március 06., 07:262013. március 06., 07:26
A brit előadó, a legendás Smokie zenekar tagja két koncertet ad ősszel, az egyiket Kolozsváron október 15-én a Horia Demian Sportcsarnokban, a másikat pedig október 13-án a bukaresti Palotateremben.
Chris Norman német zenészekből álló zenekarával érkezik Romániába, a fellépéseken régi és új dalokra is bulizhat a közönség. A kolozsvári koncertre a jegyárak 47 és 198 lei között mozognak, a bukarestire pedig 80 és 250 lej között ( jegyeket az eventim.ro és a myticket.ro honlapon keresztül lehet vásárolni). A Smokie legutóbb 2011-ben lépett fel Kolozsváron. Chris Norman első gitárját hétéves korában kapta, nagy hatással volt rá Elvis Presley, Little Richard és Lonnie Donegan. 12 éves korában találkozott Alan Silsonnal és Terry Uttleyval, akik a későbbi Smokie tagjai lettek. Együttest alapítottak The Yen néven, mely nemsokára Essence és Long Side Down néven működött tovább. 1973-tól Smokey néven futottak, amit Smokey Robinson amerikai énekes kérésére a megkülönböztetés végett Smokie-ra cseréltek. 1978-ban jelent meg Chris Norman Suzi Quatróval közös dala, a Stumblin’ In, mely óriási sikert aratott. Az előadó az 1980-as évek elejétől egyre gyakrabban foglalkozott dalszerzéssel. 1986-ban átütő sikert aratott Midnight Lady című száma, melynek szerzője Dieter Bohlen volt; csak Németországban 900 000 példány fogyott el belőle. Az utóbbi években több szólóalbumot jelentetett meg, legutóbbit, a Time Traveller címűt 2011-ben.
Romániai szórványból, a bánsági Végvárról vándorolt ki 30 évvel ezelőtt Ausztráliába Bartha Gyöngyi, aki a melbourne-i magyar közösség szervezője. Az óceániai országban élő óvónő a Krónikának arról mesélt, hogyan élik meg magyarságukat a diaszpórában.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.