Ezer adás készült, és csaknem 500 vendég szerepelt az Önök kérték! című szórakoztató kívánságműsorban, amelynek húszéves születésnapi adását kedden láthatták a nézők a Duna csatornán – közölte az MTI.
2017. április 18., 21:222017. április 18., 21:22
Bényi Ildikó műsorvezető az Önök kérték! háziasszonyaként 1997 óta teljesíti a nézők kívánságait, két éve dolgozott már bemondónőként a televízióban, amikor megkapta a felkérést az újrainduló műsor vezetésére. Akkor már tíz éve szünetelt a kívánságműsor, de folyamatosan érkeztek a levelek kérésekkel, ezért is döntöttek úgy a szerkesztők, hogy újraindítják.
A műsor háziasszonya a különkiadások közül kiemelte a Bajnokaink kedvencei című adást, amely a Hajógyári-szigeten közvetlenül a Sydney-ből érkezett olimpiai Aranygép leszállása után készült 2000-ben. „Nekem is nagy élmény volt, hogy kiszabadultunk a stúdióból, és nagyon jó volt ebben a fergeteges hangulatban az olimpikonokkal együtt ünnepelni” – fejtette ki a műsorvezető. Megemlítette a 2002-ben készült Latabártól Szeszélyes évszakokig című adást is, amely az Önök kérték! eddigi legnézettebb különkiadása volt majdnem egymillió nézővel.
Bényi Ildikó elmondta, Kovács Kati énekes volt a műsor első meghívott vendége, de számos ismert művész és előadó megfordult a műsorban az elmúlt húsz év alatt. A műsorvezető kiemelte még Payer Öcsit, Bangó Margitot, Bodrogi Gyulát, Balázs Fecót, Harangozó Terit, Korda Györgyöt, de Hegedűs D. Géza vagy Szilágyi Tibor is többször volt vendége a műsornak. „Igyekszem mindent elkövetni, hogy a 3-4 perces beszélgetés alatt megnyíljon a meghívott vendég, és jól érezze magát nálunk, mert mi értük vagyunk, és nem fordítva” – magyarázta a műsorvezető.
A nézők három fórumon: e-mailen, hagyományos postai úton és a Facebookon keresztül küldhetik el kívánságaikat. „A levelek feldolgozását az egyik kolléganőnk végzi, majd a kérések listáját továbbítja a műsor felelős szerkesztőjének és a szerkesztőnek, végül ebből választjuk ki az adásba kerülő kívánságokat. A kezdetektől az a szerkesztési elvünk, hogy egy-egy adásban mindenféle műfaj szerepeljen: operett, nóta, sláger, vers, komolyzene, kabaréjelenet vagy musical” – mondta el Bényi Ildikó.
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.
Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.
A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.
A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.
Több mint húszezer résztvevő, világhírű előadók koncertjei és családias hangulat jellemezte a Jazz in the Park idei, 13. kiadását. A jazzfesztivál a zenei program mellett a közösségi élményekre és művészeti párbeszédre is hangsúlyt fektetett.
Gyakran a gyerek beszéli rá a szülőket a kutyavásárra, később viszont ráun, és már szabadulni szeretnének tőle, de nem tudnak túladni rajta. Az ilyen helyzetek elkerülésére, a felelős kutyatartás alapelveire hívta fel a figyelmet Tóth Attila kiképző.
A 14. századi mesterségeket és életformát idézi meg hitelesen az Erdélyi Szabad Karaván elnevezésű középkori újrajátszó csoport, amelynek tagjai nemcsak beöltöznek, hanem valós képet adnak a korabeli műhelyekről.
Az elődök példáján sok mindent megvalósított az elmúlt 12 évben a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company, játszott már minden színpadon, minden idősávban, most pedig arra próbál rájönni, hogyan válhat „örökzöld” együttessé.