Harcos ünnepségek

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Repülőteret és vodkát is neveztek el Dzsingisz kánról Tetőfokára hág ma Dzsingisz kán ünneplése Mongóliában: az ázsiai nép idén ünnepli 800. évfordulóját a nagy kán birodalomalapításának, aki 1206-ban egyesítette a harcias mongol törzseket, amelyekkel azután két földrészre tágította uralmát.

Gazda Árpád

2006. július 10., 00:002006. július 10., 00:00

Az ünnepségek keretében – amelyek már az év kezdetétől zajlanak országszerte – valóságos Dzsingisz-„kánaánná” alakítják Ulánbátort – és nem teljesen kizárt, hogy idővel még át is nevezik Dzsingisz cityre a fővárost. Az viszont már biztos, hogy a mongol főváros repülőtere Dzsingisz kán nevét kapja.
Ulánbátor egyébként Vörös Hőst jelent, az elnevezés a kommunista időkből származik. Dzsingiszt az előző rendszer nemigen népszerűsítette: feudális elnyomónak kiáltotta ki, a mongol arisztokraták közül pedig nem egy az éltével fizetett azért, mert a kán leszármazottjának vallotta magát.
A főváros főterén éjjel-nappal munkálkodtak, hogy elkészüljön időre a nagy kán és fiainak több mint egymillió erős lejnek megfelelő összegből felhúzott emlékműve. Az ünnepségekre további két és fél millió erős lejnyi pénzt költenek, aminek nem mindenki örül Mongóliában, hangsúlyozva, hogy inkább a szegénység enyhítésére kellene fordítani a tugrikokat.
A mai nap folyamán hagyományos nemzeti sportfesztiválokkal: lovasversennyel, birkózással, íjászattal és ivászattal – utóbbit versenyen kívül, de szinte versenyszerű virtussal űzik – emlékeznek a birodalomalapítóra a mongolok.
A 2,8 milliós lélekszámú Mongólia reméli, hogy hajdani uralkodójának legendája félmillió külföldi turistát csalogat idén az országba, ami nem alaptalan: a szállodai szabad férőhelyek lassan olyan ritkák, mint a fehér holló.
Mongóliában egyébként számos utca, iskola, gyerek viseli Dzsingisz kán nevét, de még egy vodkafajta is – ami Mongóliát tekintve talán az egyik legnagyobb közelismerés. MTI
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe

Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe
2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait