Gyarapodott a Hargita megyei hegyimentő közszolgálat

A borszéki Reménység sípályán mutatkozott be szombaton a Hargita Megyei Tanács hegyi- és barlangimentő közszolgálatának négytagú borszéki különítménye a gyergyói csapat részeként. 

Krónika

2015. március 01., 19:262015. március 01., 19:26

A gyergyói és a maroshévízi csapatnak átadták azt a két Dacia Dokker gépjárművet, amelyet a megyei tanács vásárolt számukra. Az eseményen jelen volt többek közt Borboly Csaba megyeelnök és Barti Tihamér alelnök.

Borboly a hegyimentők szerepét nemcsak a székelyföldi hegyvidéki turizmus biztonságának őrzésében látja, hanem a felnövekvő generációk nevelésében is. Mint beszédében fogalmazott, az itthon maradásban, az „idegyökereztetésben” vállalnak szerepet, különféle programokon keresztül megismertetik a gyerekekkel a vidék szépségeit, így erősítik bennük a szülőföldhöz való kötődést. Gratulált Mik József borszéki polgármesternek, hogy a város szűkös költségvetéséből is vállalta több hegyimentő alkalmazását, valamint a négy új borszéki tag kiképzését.

Fekete Örs, a közszolgálat vezetője elmondta, régi vágyuk teljesült a két új gépjárművel, illetve a négy új minősített hegyimentővel, akiket a gyergyói csapat előretolt helyőrségének nevezett. Barti Tihamér szerint ez az ünnepélyes pillanat is azt mutatja, hogy a térség fejlődik, hiszen a megyében 1200 kilométernyi felújított ösvény van, 30 sípálya működik. Itt komolyan gondolják a turizmus fejlesztését, és tesznek is érte, hangsúlyozta.

Mik József elmondta, a négy borszéki hegyimentő szolgálatba állásával újabb feltétel teljesült ahhoz, hogy Borszék visszaszerezze az országos érdekeltségű fürdőváros címet. Emellett visszaszereznék a balneoklimatikus település minősítést is. Lukács Lehel, a gyergyói hegyimentők vezetője felidézte a borszéki csapat megalakulásának történetét és elmondta, idén újabb hegyi menedéket létesítenek a térségben a megyei tanács Barangoljunk Székelyföldön! programja keretében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén
2025. május 01., csütörtök

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat

A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat